Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
Csúcs-hatás

Növelni akarod a kalóriafelhasználásod? Itt van néhány hasznos tipp!​​​​​​​



Az ételeknek teljesen különbőző hatásuk van az anyegcserénkre, más lebontási útvonalakon haladnak át. Az előző cikkjeim egyikében említettem azt, hogy nagyon nem mindegy az, hogy a kalóriák milyen tápanyagból származnak. Mivel ha egy élelmiszerüzlet polcáról leveszünk egy csokit rajta van, hogy 40 g szénhidrátot tartalmaz. Majd veszünk mellé barnarizst arra pedig rá van írva, hogy 72g szénhidrát ( 100 g termékben mindkét esetben) , hogyha csak simán ezt néznénk, hogy a szénhidrát az szénhidrát akkor nagyon tévúton járhatunk. Ugyanígy van ez a többi tápanyaggal is.

Most pedig megismertetlek titeket az ételek termikus hatásával. Azt jelenti, hogy beviszünk 1 g-ot fehérjéből, szénhidrátból és zsírból. Viszont ezek a tápanyagok nem egyenlő arányban alakulnak energiává illetve hővé. Ezt elmagyarázom egy példán keresztül.

A zsírok 2-3%-a termikus hatás, így tudni lehet, hogy 98-97%-a alakul energiává.

A szénhidrátoknak 6-8%-a termikus hatás így 96-92%-a pedig energiává alakul.

A fehérjéknek pedig 25-30%-a termikus hatás, 70-75%-a alakul energiává.

kalória kalóriafelhasználás zsírégetés szálkás izom izomtömeg tesztoszteron

Az élelmiszerek termikus hatása annak a mértéke, hogy a különböző élelmiszerek milyen mértékben növelik az energiaköltségeket, azaz mennyi energia fordítódik az emésztésre, felszívódásra és az átalakításra. Ha 25%-os termikus hatása van az ételnek (fehérje), 100 kalória az összes tartalma amit megeszünk, ennek viszont 75%-a vagyis 75 kcal energiát nyerünk.

Tanulmányok kimutatták, hogy a magasabb fehérjetartalmú étrendek napi 80-100 Kcal-al növelik az anyagcserét legalább. Szemben az alacsony fehérjetartalmú ételekkel. Itt érdemes megjegyezni, hogy a magas fehérjetartalom a relatív, mert a kutatásban átlagemberekről volt szó. Így mindenkinek az egyéni anyagcseréjéhez mérten kell érteni a sokat. A magasabb fehérjetartalmú ételeknek anyagcserefokozó hatásuk van.

Emellett érdemes kitérni az anyagcsere jelentésére is, ami azt jelenti, hogy folyamatos anyag és energia áramlás. Ezek felépítő és lebontó folyamatok amelyek szinkronban zajlanak. Van az anabolizmus, ami felépítő folyamatokat jelent. Aki testedzéssel foglalkozik bizonyára jól ismeri, amikor a szervezet “pihenő” üzemmódban van és elegendő a bevitt tápanyag, akkor beszélhetünk erről. Mivel az izomszövet és minden más is a pihenés/ regeneráció alatt épül. Például egy kemény edzés alatt katabolizmusról, vagyis lebontásról beszélünk, méghozzá azért, hogy az edzés alatt létrejövő energiahiányt pótolja a szervezet. Ilyenkor zsírt, fehérjét( izmokat) és széhhidrátot használ fel a szervezet az energia fedezésére.

Amikor megfelelő a táplálkozás illetve a pihenés egyaránt, akkor az anabolikus vagyis a felépítő folyamatok harmóniában zajlanak, vagy akár erősebbek is. Ilyenkor növekedhet a testtömeg,  optimális esetben a csontsűrűség, izmok tömege

Az anyagcserét befolyásoló tényezők a test mérete, méghozzá azért, mert egy 90 Kg-os testet fenntartani sokkal több energiába kerül, mint egy 70Kg-osat, ez egyértelmű, mégis érdemes megemlíteni. Van egy órám ami méri azt, hogy átlagosan mennyi energiát használok fel napi szinten amikor nyugalomban vagyok, vagyis az alapanyagcserém, továbbá minden olyant ami még ezen felül van ( aktivitási energia/mozgási energia). Aki rendelkezik még ilyen órával, általában lányok szokták mondani, hogy milyen jó nekem, mert több energiát használok fel a nap során mint ők. De érdemes leszögezni, hogy ez a több energia akár arányaiban ugyanolyan mértékű is lehet mint az ő kalóriafelhasználásuk, csupán a nagyobb testemnek nagyobb az energiaelhasználása és ez így van rendjén.

A nagyobb tömegű izomzat illetve tesztoszteronszint az alapanyagcserét 5-10%-al is képes emelni

Ahogy öregszünk a testünk energiaforgalma és a hőtermelés csökken - ezt persze folyamatos edzéssel a szervezetünk karbantartásával nagyon hatákonyan vissza lehet szorítani!-

Akinek kevesebb a testzsírja - férfiaknak 8-12%, hölgyeknek 15-19%- az alapanyagcseréje gyorsabb

Rendszeres izommunka esetén, ezt nevezhetjük fizikai aktivitásnak, ugyancsak növekedhet az energiafelhasználás. - Ez az én esetemben például 25-30%, az ismerőseim körében akikkel beszélek náluk ugyancsak hasonló a helyzet-

Bizonyos hormonok is emelik az energiafelhasználást, ilyenek a tesztoszteron, az adrenalin. Az adrenalinnál arra érdemes gondolni, amikor valamilyen megmérettetés van akár súlyzós, futás, kerékpározás, vagy akár csak egy olyan helyzet ami lestresszel minket pl vizsga.

Ezt  ugyancsak saját magamon vettem észre, majd megvitattam olyan ismerőseimmel is akik kompetensek a témában. Amikor egy élethelyzet hatására ki kellett hagynom magamhoz képest sok időt az edzéssel. Azt vettem észre, hogy jobban fázok, mint máskor. Ez nálam azért érdekes mert sosem szoktam fázni, amikor mások kabátban vannak én még pólóban vagy maximum pulcsiban.Még télen sem nagyon szoktam bekapcsolni a fűtést, sőt inkább nyitott ablaknál alszom, mivel annyi hőt termelek, hogy az befűti a szobát. Ez a téli nyitott ablaknál alvás inkább azt szokta leterhelni aki velem alszik :)  Szóval aki fázósabb, annak azt javaslom, hogy végezzen rendszeres testmozgást.

Ha tetszett a cikk légy olyan kedves és oszd meg a barátaiddal is, hogy ők is tanulhassanak!

 

Tovább
0

Az energiaital tényleg szárnyakat ad ?



Azért is érdekes ez a téma számomra, mivel én imádom az energiaitalokat, ellenben korlátoztam a fogyasztását heti egy vagy kettő doboznyira. Ez alatt a kisebb kiszerelést értem, ami 250 ml-es űrtartalmú. Az energiaital egy nagy piacot képvisel amerikában és egyre nagyobbat hazánkban is. Méghozzá azért, mert az élet egyre gyorsabb, többet dolgoznak az emberek, kevesebbet alszanak és így tovább. Valahogy lépést kell tartani a világgal. 


Mindenki használ valamiféle stimuláló szert, akár kávé, energiaital vagy ami a legegészségesebb a meditáció. Kimutatták, hogy a meditáció a sérült szöveteket képes regenerálni.  2007 és 2017 között volt egy felmérés, amelyben kiderült, hogy a kanadai fiatalok 58%-a, az amerikai katonák 53%-a és a főiskolások 51%-a fogyaszt energiaitalt. De mi teszi az energiaitalokat ennyire népszerűvé? Egyszerű a válasz, mindenki energikus akar lenni, hatékonyabb és kevesebb alvással persze. Egy idő után valószínűleg rá fognak jönni, hogy így nem működik, mert kiégés, betegség a vége mindig ennek a gondolkodásmódnak. 


Nincs két olyan termék amely pontosan azonos lenne. De a gyakori összetevők közé tartozik a koffein, taurin/arginin, B-vitaminok, ginseng , guarana, cukor , a mesterséges édesítők és a színezék. 

Cukor:

 Úgy gondolom, hogy ezt nem kell túlragozni, a cukor különböző formái, ekkora mennyiségben ( 10-14g/100ml) nagyon káros. Nem csak hízást okoz, hanem a  hasnyálmirigyünket is megdolgoztatja, ami egy idő után kifárad. Mivel nincs hozzászokva az ilyesféle terheléshez. 

Koffein:

A koffein egy stimuláns, anyagcsereserkentő, éberséget fokozó hatóanyag. Amelyet az emberiség túladagol. Heti 1-2 ilyen adaggal még nincs semmi probléma, a gond onnan kezdődik, amikor már csak ezzel tud valaki felkelni vagy akár nekiállni a munkájának. 

Taurin:

A közhiedelemmel ellentétben nem bikahere kivonat. Viszont egy nagyon fontos aminosav, ami segíti az agy izom kapcsolat kialakulását edzés közben. Javítja a szív munkáját és egészségét. Akár segíthet az izomgörcsök elmúlasztásában is.

Arginin:

Segíti a nitrogén-oxid termelést, így tágulnak az erek, edzés hatására javul a bedurranás. Növeli a teljesítményt, fizikailag is és mentálisan is. Erekciós problémák fennállása esetén is hasznos lehet. 

B-vitaminok:

Általánosságban elmondható, hogy a szervezet energiatermelő folyamataiban vesz részt. Tápanyagokból energianyerés, ezáltal magasabb energiaszint. 

L-karnitin:

Ez egy olyan anyag, amely segíti a szabad zsírsavak mitokondriumba való szállítását. Úgy kell elképzelni, hogy a zsír az üzemanyag, amit az l-katnitin megfog és beviszi a kazánba elégetni. Majd ha a kazánban elégett a zsírsav, abból energia lesz. 

Édesítőszerek,színezékek:

A jobbik eset az amikor természetes színanyagokat használnak, mint például a cékla kivonata. Rosszabb  esetben pedig mesterséges anyagokat. Az édesítőszerek nem tartoznak a legegészségesebb anyagok közé. Akik várandósak vagy babát terveznek, semmiképp nem ajánlom a fogyasztását. Inkább kerülje. Látható, hogy az energiaitalban sok olyan összetevő van, ami kifejezetten előnyös, és néhány ami nem.

Ami előnyös tulajdonságot kölcsönöz neki külön is be lehet vinni. Aki heti 1-2 alkalommal fogyaszt, azt gondolom még belefér. Majd amikor pedig már megérti mindenki, hogy egyáltalán nem is szükséges, mert a megfelelő táplálkozás is szárnyakat ad. Le is lehet mondani az ivásáról. 

Olvassatok sokat, mert az is szárnyakat ad és magabiztosságot!

Olvassátok el az előző cikkemet az élelmiszeripar buktatóiról. Itt olvasható

 

Tovább
0

Az élelmiszeripar buktatói II



Nem lehet eleget szót ejteni arról, hogy mennyire fontos a táplálkozás. Régebben kisebb jelentőséget tulajdonatottak neki, mert átlagosan mindenki jobban táplált volt. Viszont ma már a orvostudomány és a kutatók is egyetérrtenek abban, hogy a táplálkozás az ami 90%-ban befolyásolja az egszségünket. Így azt jelenti, hogy a táplálkozásunkra és a lelki állapotunkra 90%-ban figyelünk, akkor lehetünk egészségesek. Én pedig segítek nektek abban, milyen reklámfogásoknál kell résen lenni. 

Rejtett cukor

A legtöbb vásárló nem szokta elolvasni a címkéket, pedig érdemes. Méghozzá azért, mert különböző neveken rejtik el a cukrokat. Glükóz-fruktóz szirup, HCFS ( magas fruktóztartalmú kukoricaszirup), agave nektár, kókuszvirágcukor és a többi. Az összetevők listáján csökkenő sorrendben szerepelnek a termékek, így ami elöl van, abból van benne a legtöbb. Szóval ha a cukor az első, akkor cukrot eszel javarészt. Érdemes a kalóriatáblázatot is szemügyre venni, mivel oda kell írniuk, mennyi benn a cukor. Ne az adagos táblázatot nézd, hanem minden esetben a 100g-ra vonatkoztatottat, mivel az jelenti a százalékos összetételt. 

Adagonkénti tápanyagok “calories per serving” 

Azért, hogy a gyártók minél kevesebb cukrot, transzzsírt és kalóriát írhassanak a cimkére. Kiötlötték az egy adag tápanyagtartalma jelölés. Például, a 2 literes kóla 8 adag.Egy chips is több adagra van osztva, holott mindenki általában egybe benyomja, nem teketóriázik. Viszont a képzetlen szemet könnyen meg tudja téveszteni. Mondván “ ó csak ennyi benne a cukor és nincs is benn sok zsír” . Persze 1 adagban nem, de az egész doboz tartalmaz 8 adagot, amit egy alkalommal a legtöbbünk elfogyaszt. Így mindig a termék összes tömegét nézzük. Pl ha 200 g-os egy termék, és 25 g belőle egy adag, jól hangzik. Mi mégis nézzük csak meg átsz-mítva a 200g-ra, így kapjuk a pontos képet. 

Low carb, alacsony szénhidráttartalom

Az alacsony széhidráttartalmú diéták nagyon divatosak lettek msotanában. A gyártók rájttek, hogy valamelyik csoporthoz tartozni kell, a zsírt vagy a szénhidrátot démonizálók között. Vagy csupán mindegyikből gyártanak és úgyis megveszik. Mivel tudják, hogy az átlagember tudása korlátozott az étkezés témában. Pontosan ezért is szeretném nektek elmesélni, hogy mikre érdemes figyelni, így már felkészültek lesztek. És biztos vagyokbenne, hogy eszetekbe jut, a cimkéket olvasván. Az egyetlen érdekes helyzet ezekkel a mentes dolgokkal, hogy általáben semmivel nem egészségesebbe, viszont dárgábbak. Mivel a szénhidrátot akkor valmivel helyettesíteni kell, hogy legyen valami íze. Akár ízfokozó, valamilyn hidrogénezett növényi olaj vagy egyéb nyalánksággal. 

Organikus, bio

Leszögezném, hogy ami élelmiszeren kevesebb a permetszer, illetve organikus gazdaságból származik. Ha az alapanyag jó, akkor sokkal értéesebb. Viszont, ha BIO nádcukrot tesznek az ételbe, az nem sokkal jobb, mivel cukor. Persze lehet, hogy van benne melasz, ami tartalmaz ásványi anyagokat. Viszont mióta az emberek a cukrot nem fűszerként használják, hanem alapanyagként. Azóta lett ekkora elhízás járvány.


Legyetek résen, folyamatosan képezzétek magatokat, olvassátok a cikkeket és edzzetek hetente legalább háromszor 45 percet. Ezzel már rengeteget tehettek az egészségetekeért.


Kellemes olvasást!

Olvassátok el az előző cikkemet a témában.  Az élelmiszeripar buktatói első rész
 

 

Tovább
0

Az élelmiszeripar buktatói 



Az élelmiszeripar is, mint más iparágak a profitra megy, hogy kiszolgálja a vásárlót, hogy megvegyék a termékét. Viszont ebben a harcban, semmiféle fegyvernemtől nem riadnak vissza. Tudják, hogy manapság rengeteg ember törekszik arra, hogy értékes, vegyszermentes és feldolgozatlan táplálékot vigyen be a szervezetébe. Mivel a tápcsatorna, emésztőrendszer egy közvetlen kapcsolatt a külvilággal, így amit megeszünk, az a részünkké válik. 

Gondoljuk csak el, hogy ha úgy építenénk házat, hogy csak ami a közelben volt azt használjuk fel és semmi mást nem nézünk, csak lesz belőle valami. De annak a valaminek legtöbbször a szervezet látja kárát. Ezáltal pedig csökken az energiaszintet, nehezebb felkelni, ébren maradni és a dolgunkat végezni.

Most pár pontban ismertetem veletek, hogy melyek azok a kijelentések, amely mögé alaposan be kell nézni.

 

Alacsony zsírtartalmú


Ez egy kiváló reklámfogás, mióta a zsír és a koleszterin démonizálása lezajlott. A termékeken “alacsony zsír”, “csökkentett zsírtartalmú” és a zsírmentes szavak foglalnak helyet. A helyzet az, hogy a termékből, ha eltávolítják a zsírt, akkor nagyon rossz íze lesz, ezáltal több cukrot, ízfokozót fognak majd használni, hogy valaki egyáltalán meg bírja enni. Így kevésbé lesz egészséges és természetes.

Transzzsír mentes 


Ezt a feliratot is számtalanszor láthatjuk. Mindaddig amíg egy termék adagonként 0,5g-nál kevesebb transzzsírt tartalmaz, ráírhatják, hogy mentes. Továbbá, ha a hidrogénezett növényi olaj  van a címkén, akkor is nagy valószínűséggel sok benne a transzzsír.

Teljes kiőrlésű 


Az érdekessége az e témának, hogy akár teljes kiőrlésű, akár fehérliszt, mindegyik fogyasztásától érdemes eltekinteni. Egyrészt  gluténtartalmuk miatt, másrészt pedig amiatt, hogy gyors vércukor, majd ezáltal inzulinemelkedést eredményez. Így az egészségesnek nem mondható. Ezekben a termékekben általában a fehér liszt helyet foglal a teljes kiőrlésű gabona mellett. Sok káros anyagot tartalmazhat még mint például a cukor vagy a glükóz-fruktóz szirup. 


Glutén-mentes


Azon feliratok egyike, amivel szinte bármit el lehet adni. Méghozzá azért, mert a emberek jóhiszeműek, és mivel ők nem hazudnának a másiknak, azt gondolják, hogy a gyártó is mindent elmond a termékéről, nem pedig az apróbetűs feliratban kell vissza kódfejteni az összetevőket.Már amelyik rá van írva, gondoljatok a transzzsírokra, amikor kis mennyiségben fel sem tüntetik. A gluténtartalmú termékek, amelyek nagyon feldolgozottak, általában sokkal drágábbak és gyakran cseppet sem egészségesebbek, mint egy másik termék, ami tartalmaz glutént. Általában magas glikémiás terhelésű keményítőkből készülnek. Mint például a kukoricakeményítő, burgonya, és rizskeményítő. Személyes tapasztalat, hogy sok gluténmentes termékben pedig nagy mennyiségű cukor és transzzsír is található.


Egyszóval mindenki figyelmesen olvassa el a címkéket. Igyekezzen legkisebb mértékben feldolgozott élelmiszert választani. Vagy ami a legjobb vegye meg az alapanyagot/termelje meg és az sokkal biztosabb.


Kellemes olvasást!

Olvassátok el az egyik előző cikkemet is ! Egyél többet, hogy fogyj!


 

 

Tovább
0

A szklerózis multiplex 7 korai jele



Ez a betegség vagy kórkép a mai társadalomban elég gyakori. Az idegrendszerünk egy csodálatosan felépített vasúti hálózathoz hasonlítható, ahol a vonatok időben érkeznek mindig. A vonat jelen esetben jelentse az ingerület terjedését. Ezen a csodás biológiai vasúthálózaton nagyon sok vonat halad át másodpercenként, már csak azzal is, hogy létezel. Semmire nem kell gondolnod, a szíved, a tüdőd, a májad a veséd és az összes többi szervrendszered tudja a dolgát. Akkor van baj, amikor ezek a vonatok nem tudnak megfelelően haladni, mivel a sínek károsodtak. A sín jelen esetben a myelin-hüvely, vagy a velőshüvely. Ez burkolja az idegsejteket és ezen ugrál az ingerület, akár 120 méter/ másodperces sebességgel. A szklerózis multiplex pedig az, amkor a vonat menne, csupán a sínek annyira megrongálódtak, hogy a haladás gátolt, illetve akadályozott. 

sclerosis multiplex SM egészség megelőzés

Amikről észre lehet venni:

Látással kapcsolatos problémák


A vizuális problémák az SM ( szkelóris multiplex, innentől fogva így rövidítem) gyakori tünete, mivel a gyulladás hatással van a szem látóidegeire. Ez homályos látást, kettős látást vagy látásromlást is eredményezhet. 

II. Bizsergés és zsibbadás 


Az SM az agy és a gerincvelő idegeit egyaránt érinti egyaránt. Általában a leépülés a perifériákon kezdődik el, vagy inkább ott lehet könnyebben észrevenni. A rezgésérzés vagy akár a zsibbadás is a korai tünetek közé tartozik. Az arc, karok, lábak zsibbadása a leggyakoribb. Viszont, ha úgy aludtál el, hogy ráfeküdtél a kezedre és elszorítottad a keringést részben, akkor nem SM-ed van :) .

III. Fájdalom és görcsök 


A krónikus fájdalom és a görcsök, akaratlan izomgörcsök is a tünetek közé tartoznak. Ez ugyancsak amiatt alakul ki, mert a vasúthálózat rongálódott, így a szerelvények nem is csoda, hogy nem tudnak  megfelelően, kellő sebességgel és helyre eljutni. 

IV. Egyensúlyproblémák


A szédülés és a koordinációs nehézségek sokszor csökkenthetik az egyén mobilitását. Ez nem is csoda, mivel ha az izmok nem úgy mozognak, ahogy azt gyári állapotukban megszokhattuk, nehezebbé is vállhat a mozgás. 

V. Húgyhólyag és emésztőrendszeri panaszok

A nem megfelelően működő hólyag egy másik gyakori tünete az SM-nek,  ez a betegséggel élők 80%-ánál előfordul. Ez magában foglalja a gyakori vizelést, vagy akár a vizelet megtartásának a hiányát. Egyszóval az ilyen emberek néha bepisilnek akaratlanul is. Viszont ezek a húgyúti tünetek könnyen kezelhetőek. A székrekedés, hasmenés és a végbél záróizmának az irányítása is hiányt szenvedhet.

VI. kognitív zavarok


Az SM-ben érintett emberek nagyrésze tapasztalja a memória romlását, azt hogy egyre kevesebb ideig tudnak bizonyos dolgokra koncentrálni. Beszédbeli problémák is felléphetnek, vagy akár a depresszió is.  


VI. Gyakori hangulatingadozások

Az érzelmi hullámvölgyek és hegyek váltogathatják egymást. Az érzelmek kevésbé kontrolláltak, ami magában foglalja azt is, hogy az illető folyamatosan nevet vagy akár sír megállás vagy bármilyen külső ok nélkül. Mivel az ember társas lény így valószínűleg nem csak annak okozhat problámákat, aki ennek a betegségnek az elszenvedője. Hanem annak is aki körülötte él, nagyban befolyásolhatja a hangulatát. Ami teljesen érthető is.

Megkérnék mindenkit arra, hogy úgy olvassa ezt a cikket, hogy ismeretterjesztő anyag. Ne diagnosztizáljon senki magán ilyeneket, arra hagyjuk meg a kiváló orvosokat. Ha valamilyen tünetet észreveszünk magunkon, hogy zsibbad a kezünk vagy a sok munka végett a szemünk elfáradt, még nem SM. 


Kellemes olvasást és egészséges életet kívánok !

Olvasd el az előző cikkemet is. A zsírpárnák kialakulásáról és került el azt !

Tovább
0

A menta javítja a memóriát és kismamáknak is nagy segítségére lehet 



A mentáról lesz szó ebben a cikkben, a menta növényfajhoz többen is tartoznak, a borsmenta a vizi menta és a fodormenta is. Ezek a növények különösen ismertek az elfogyasztásuk után maradó hűsítő érzésről. A mentol népszerű összetevője számos ételnek, italnak, salátáknak és mártásoknak egyaránt. Számos megnyerő előnyét most pedig megismertetem veletek.


Gazdag tápanyagokban


Kiváló antioxidáns, mivel tartalmaz a növény olajat ezért a zsírban oldódó alkotórészei kiválóan fel tudnak szívódni az emésztőrendszerből. Továbbá a B-9 vitamint is folát-ként tartalmazza ami, MTHFR1-gén mutáció esetén is kiválóan hasznosul.  Ez a mutáció az emberek kb 40%-át érinti, ami által a szervezet nem képes a bevitt folsavat foláttá alakítani. Ezért jobb, ha eleve folát-ként vesszük magunkhoz, így biztosított a hatékony hasznosulás. Ha a folsavat a szervezet nem képes foláttá alakítani idegrendszeri károsodás is kialakulhat, ezért érdemes erre figyelni.

14 g menta csupán 6 kalóriát tartalmaz
1 gramm rostot
A-vitaminból a napi bevitel 12%-át
Vasból a napi bevitel 9%-át
Mangánból a napi bevitel 8%-át
Folátból a napi bevitel 4%-át

IBS irritábilis bél szindróma esetén is hasznos lehet

Az IBS gyakori emésztőrendszeri rendellenesség, jellemzői közé tartoznak az emésztési zavarok, a gázképződés, puffadás és a bélrendi változások. A mentában lévő mentol az emésztőrendszer izmait segíti relaxált állapotba hozni, ezáltal képes javítani a tüneteken. Egy tanulmány szerint a borsmentaolaj hatására 75%-al javultak az IBS-es egyének tünetei.  Így érdemes lehet vele egy próbát tenni, akár tea, akár valamilyen étrendkiegészítő formájában. Kis érdekesség: A vizsgálatokban közel minden esetben a nyers leveleket használták, nem pedig étrendkiegészítőket. 


Javítja a memóriát és a mentális élénkséget


Egy tanulmány arról számolt be, hogy fiatalokkal öt percen át borsmenta olajat szagoltattak, majd letesztelték az agyi funkcióikat, arra a megállapításra jutottak, hogy a borsmenta-olaj javította a mentális fittségüket, az emlékezőképességüket. Ezeknek az olajoknak a hatására fokozódik az éberség, csökken a frusztráció, aggodalom és kevésbé érezzük magunkat fáradtnak. 

Szoptatós anyáknak is gyógyír

Azok a hölgyek akik szoptatják a gyerekeiket gyakran fáj a mellbimbójuk, megreped mellette a bőr. Kipróbálták azt, hogy szoptatás után ( nem előtt, mivel az irritálhatja a babát ), magában illóolajjal, olaj-víz keverékével, vagy gélesített olajjal kezelték a mellbimbójukat. Akik így tettek szoptatás után, szinte senkinél nem alakult ki a fájó felrepedezett bimbó. Egy kutatás arra mutatott rá, hogy a borsmenta gél hatékonyabb  volt az irritáció elkerülése szempontjából, mint a lanolin.

A jó lehelet 


A levelekből készült borsmenta tea hatékonyabb a szájszag és a rossz lehelet elkerülésében, mivel a növényben nem csak maga a tiszta mentol van, hanem mellette még számos hatóanyag, amik egymás hatását erősítve együtt dolgoznak. Továbbá gyakran ha azt mondják valakire, büdös a szája, akkor nem feltétlen a szájában van a bűzös szag, hanem a gyomrából, beléből jön fel. Például a hagyma szag sem a szájban hanem az emésztőrendszerben van. Így érdemesebb a teát fogyasztani ilyen esetekben is.

A legkiválóbb menta beviteli forrás maga a borsmenta növény, salátaként, önmagában levelet rágcsálva vagy akár teát iszogatva. A borsmentát otthon ki lehet ültetni a kertbe, vagy ha valaki városi életet él, akkor a balkonon is kiválóan éldegél.

Kellemes olvasást!

Olvasd el az előző cikkem, ami a hatékony alvásról szól.  Itt

Források:

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/9444592

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/17442122

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/17767120

https://www.onu.edu/files/zoladz_raudenbush_2005.pdf

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/19507027
 

 

Tovább
0

Van megoldás a migrénekre? Igen !



Az előző cikkemben kitértem azokra a tényezőkre amelyek esetlegesen okozhatják a migrént, most pedig arról fogok írni, hogy küszöbölheted ki. Adok pár tippet, praktikát amely könnyebbé teheti az életed. Ha migréneket tapasztalsz mindenképp érdemes először orvoshoz elmenni, másnem azért, hogy ajánlani tudjon valamilyen hatékony gyulladás és fájdalomcsillapítót. Viszont mindenki figyelmét felhívnám arra, hogy ha folyamatosan, heti rendszerességgel valaki gyulladáscsökkentőket szed, ahhoz is képes a szervezet alkalmazkodni. Így a folyamatos használat után, ugyanakkora adag már sokkal kevésbé lesz hatékony. 

Ha azt gyanítod, hogy bizonyos ételek, bizonyos helyek, emberek, szituációk váltják ki belőled a migrént, akkor azt javaslom vezess egy naplót, hogy mit eszel, mik a teendőid naponta, így ha migréned van, vissza tudod keresni mit csináltál előtte. 


Amiket érdemes megpróbálnod, beiktatnod az életedbe a javulás érdekében


Acsalapu, néhány ellenőrzött vizsgálat kimutatta, hogy 50-75mg acsalapu-kivonat jelentősen csökkentheti a migrének gyakoriságát, gyermekekben, felnőtttekben és serdülőkben egyaránt. Továbbá arra a megállapításra is jutottak, hogy a 75mg hatékonyabbnak tűnik, valószínűleg azért, mivel idősebb emberek nagyobb tömegűek, így nekik több hatóanyag kell ugyanolyan hatás eléréséhez. 

Q10 koenzim, ez egy fontos antioxidánt amely fontos szerepet játszik a szervezet energiatermelő folyamataiban. Ő az a segítő, aki a szervezetet a magasabb energiaszint felé tolja el, reggel könnyebb felkelni, az izmaink is erősebbek, kitartóbbak, a memóriát is serkenti és az agyi vérkeringés javításán keresztül képes javítani a migrénes tüneteket is. Megtalálható a húsokban, halakban, májban brokkoliban és a petrezselyemben is. Ezen felül érdemes kiegészítő formájában is magunkhoz venni. Hatékony dózina napi 50-150 mg között van. Egy kutatásban napi 150 mg Q10 csökkentette a migrének létrejöttét 61%-al. 

Folát, a B9-vitamin jobban hasznosuló formája, legtöbb készítmény folsavat kínál számunkra, viszont akinek MTHFR-1 gén mutációjuk van azoknak nem túl előnyös, mivel a szervezetük nem képes a folsavat foláttá alakítani. Ezáltal idegi károsodásokat is képes okozni. Így a metil-folátot javaslom használatra. Napi 400-800 mcg kitűnő választás.

 

Magnézium, ezen ásványi anyag elégtelen bevitele sok ördöngősséget okozhat. Köztük az izomgörcsök, a fejfájások, a kimerültség és az inzulin-rezisztencia. A magnéziumnál is érdemes arra figyelni, hogy ne a rosszul hasznosuló szervetlen magnézium-karbonátot, vagy magnézium-oxidot válasszuk. Hanem olyan magnéziumot, amely valamilyen szerves savhoz kapcsolódik, így a felszívódása kiváló. Például magnázium-citrát/glükonát/laktát, persze még van pár ezen kívül is. Ha nem vagy biztos abban, hogy jó-e az amit használsz, akár kommentben rákérdezhetsz, ha észrevettem válaszolok is. 

Ha ezeket az alapelveket betartod és figyelsz arra is, hogy pihenj eleget, kiegyensúlyozott életet élj, olyan legyen a munkád amit szeretsz, valószínűleg a migrén inkább átmegy valaki máshoz, akinek van ideje ilyenekre :) Téged pedig békén fog hagyni ! 


Kellemes olvasást kívánok !

Olvassátok el az előző migrénhez kapcsolódó cikkemet is. Itt olvasható


Források:

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/1860787

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/25598270

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/11972582

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/17355497

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/15836592

 

Tovább
0

A migrént befolyásoló étkezés: Milyen étel ronthat a helyzeten?



A világon emberek milliói szenvednek a migréntől napi szinten.Az biztos, hogy a fejfájások oka legnagyobb százalékban a stressz reakció, illetve a nem optimális táplálkozás. Ha valaki odafigyel a saját lelki világára és nem idegeskedik bizonyos tényeken amelyeken egyébként sem változtathat, már sokat tett az egészségéért. A másik fontos aspektus pedig a táplálkozás, úgy kell elképzelni mintha építenénk egy házat. Az építőanyagunk az étel a remekmű pedig a ház. Gondolom akárki házat szeretne magának nem szemetekből tákolná össze, továbbá nem mondana olyant, hogy jaj most sietnem kell munkába, ezért inkább csak félig csináljuk meg a tetőt, hátha kibírja a vihart. Nos, ha a házadat és az életed minden területét rendben szereted tudni, miért a táplálkozásod a kivétel? 

 

Mi a migrén és honnan lehet felismerni ?

A migrén egy gyakori fejfájás, amely lehet visszatérő, lüktető, általában csak a fej egyik oldalán érezhető. Onnan tudod még felismerni, hogyha mozgatod körkörösen a fejedet és ugyanúgy fáj, nem változik az erőssége, akkor valószínűleg migréned van. Ha viszont mozgatod a fejed, lefekszel vagy van olyan kényelmes póz ahol kevésbé fáj, akkor az másra utal. De mindig érdemes a legoptimálisabb pózt felkutatni.  A migrént kísérheti hányinger, továbbá túlérzékenység bizonyos szagokra, fényekre és hangokra. Az emberek egy része úgy véli, hogy az étkezés befolyásolni képes a migrént. A kutatások arra utalnak, hogy egyes ételek mindenképpen súlyosbíthatják a migrén lefutását. 


A migrént befolyásoló tényezők

I. A koffein


A koffein egy stimuláns, amely megtalálható számos ételünkben italunkban, a magyar felnőtt népesség nagyrésze függ is ettől az anyagtól. A koffein és a migrén kapcsolata érdekes. Egyes emberekben a magas koffeinbevitel migréneket erősítő hatással lehet. 

A migrén kezelése: acetilszalicilsav ( ide nem akartam gyógyszernevet írni, de mindenki ismeri, írjátok be a googleba ki fogja adni), paracetamol ( egy másik ismert nemszteroid gyulladáscsökkentő) és a koffein kombinációja. Hatékonyan kezeli a migrént, erről kutatások is vanak illetve ismerőseim személyes tapasztalata. 

Migrénhez hasonló tüneteket okozhat a koffeinfüggők esetében az, ha kimarad a koffeinbevitel. Például vegyünk egy embert, aki 3 éve kávézik, napi 3-at iszik és úgy dönt, hogy nem szépen levezeti és leszokik róla, hanem egyből 0-ra viszi le a kávébevitelét. Ilyenkor is fejfájás, alacsony energiaszint jöhet létre. A kávéfogyasztók 47%-a fejfájást tapasztal, miután 12-24 órája nem kapta meg a koffeinadagját. Mindössze napi 100 mg koffeinbevitel hatására is kialakul a függőség. A kávéról és koffeines italokról való leszokás mindenképp fokozatos, akár hetekig is eltartó folyamat legyen. A hosszát az egyéni érzékenységek és az illető akaratereje határozza meg. 

II. MSG, monosodium-glutamate, vagy nátrium-glutamát
A nátrium glutamát önmagában is kiválthat migrént és egyéb fejfájásokat. A kínai étterem szindróma is a nátrium glutamáttól alakulhat ki. Heves szívverés, fejfájás, emésztőrendszeri fájdalmak, ezek a legfőbb ismertetőjegyei. Mindenféle sós, húsos ételhez előszeretettel használják. Amikor meg akarunk kóstolni pár szem csipszet és arra eszmélünk, hogy az egész zacskónyi elfogyott, olyankor az agyunk jutalmazórendszere került befolyás alá, bizonyos ízfokozók által. Az ízfokozók használatát a háztartásban kerülni szokták, viszont a feldolgozott ételek nagyrészében benne van. 

III. Aszpartám Ez a jól ismert édesítőszer, ami a szervezetben aszparaginsavra, fenil-alaninra ( fenil ketonúriában szenvedőknek ezért nem ajánlott) és metil alkoholra bomlik a szervezetben. Már a szájban bomlásnak indul ez az édesítőszer, 28-32 Celsius-tól már bomlásnak indul, pont emiatt veszélyes. Kis áttekintés a metanolról, faszesznek is hívják, erősen mérgező anyag, mert a szervezetben formaldehiddé alakul át, amely egy komoly sejtméreg. Májkárosító hatású, idegsejteket is pusztítja, ezért vakul meg az, aki metanolt iszik, ha többet fogyasztott el akkor pedig meg is hal.  50-75g tiszta metanol hatására már  beáll a halál.Persze szokták mondani, hogy az aszpartámban nincs ennyi metanol, jójó, de arzént sem kezdünk el majszolgatni, mondván, hogy csak kevés. Szerintem az idegkárosító hatásán túl, mindenki számára érhető, hogy miért okozhat migrént. 

IV. Szukralóz Számos esetjelentés arra utal, hogy ezen édesítőszer bizonyos emberekné migréneket okozhat.

V.  Glutén A glutén, ha már személy lenne, annyi lenne a rovásán, hogy amíg él börtönben lenne. A búza, árpa, rozs egyaránt tartalmaznak glutént, minél “nemesebb” egy növény, annál több glutént tartalmaz. A gabonából vagy a gluténtartalomból már nagyon kicsi mennyiség is elég a tünetek kiváltásához. Akik nem gluténérzékenyek azoknak is számos egészségügyi kockázattal jár a fogyasztása. Nem hiába használtak régen is kovászt az emberek, mivel az előemészti a glutént kisebb polipeptidekre. Úgy kell elképzelni, hogy a fehérjemolekula nagyon sok akár ezer, milló aminosavból is állhat. A fehérjemolekula egy társasház, mondjuk egy felhőkarcoló, az aminosavak pedig a benne lévő lakások. Így tudjuk már, hogy az aminosavak ( lakások) tömkelegéből épül fel egy fehérjemolekula ( társasház). 


Ha ezeket az ételeket kiiktatod az étrendendből, az bizonyos hogy egészségesebb leszel. A stresszkezelés, relaxáció, yoga vagy valamiféle sport is előnyödre válhat. Érdemes kipróbálni többféle módszert is, hogy melyik az ami neked a leghatékonyabb. 

Kellemes olvasást!

Szeretettel ajánlom hölgyeknek a menstruációs zavarokról szóló cikkemet. Amit az alábbi linkre kattintva olvashatnak. Hölgyeknek és mindazoknak akit érdekel a téma ! :)


Források: 

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/2030071

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/7936222

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/3657889

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/16618274

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/12650798

 

Tovább
0

A hüvelyesek vajon egészségesek vagy nem?




A hüvelyesek napjaink egyik legellentmondásosabb ételcsoportja, mivel ha megnézzük az összetevőiket, számos növényi toxin található benne, amely az egészségi állapotunkat ronthatja, viszont millió értékes hatóanyagot is tartalmaz. A paleo étrend hívei teljes mértékben száműzték a hüvelyeseket az étrendjükből, továbbá akiknek emésztőrendszeri problémájuk van. Én is azt ajánlanám, hogy amíg teljesen el nem múlnak a gyulladások, mindenképp érdemes őket kiiktatni. 

 


Mik azok a hüvelyesek?

A hüvelyesek olyan növények amelyek közé a borsó, bab,lencse,  csicseriborsó, szójabab és a földi mogyoró is tartozik. Ezen növények típusai nagyban különböznek a felhasználásuk tekintetében. A hüvelyesek a legjobb és legtáplálóbb növényi fehérjeforrások közé tartoznak, mivel a légköri nitrogént képesek megkötni, így abból aminosavakat, majd fehérjéket felépíteni. Azért is nagyon jó választásnak tűnnek, mivel a makrotápanyagok aránya, mint a fehérje,szénhidrát és a zsír nagyon kedvező. Sok bennük a vas, folát, magnézium,kálium, és a B-vitaminok egyaránt. Ha ilyen sok pozitív oldalát és tápanyagot felsoroltam, hogy tartalmazzák, akkor vajon miért kérdéses, hogy érdemes-e őket fogyasztani, ha egészségesek akarunk maradni? 

Mik azok az antitápanyagok? 


Az antitápanyagok röviden, olyan anyagok, amelyek képesek befolyásolni az emberi emésztés hatákonyságát illetve más tápanyagok, például vitaminok, ásványi anyagok felszívódását. Egyszóval, nem szívódik fel, vagy csak nagyon kis mértékben. 
Ezek az antitápanyagok a fitinsav, amely az ehető növényi magokban fordul elő nagy mennyiségben. A vas, cink és kálcium felszívódását csökkenti, vagy meggátolja teljesen, ezáltal növeli az ásványianyaghiány előfordulásának az esélyét. Viszot jön a jóhír, akik fogyasztanak húst, azoknak a húsban lévő cink és vas felszívódása hatékony még fitinsav jelenlétében is. A fitinsav bevitelre felhívnám a vegetáriánusok figyelmét. A fitinsav-tartalmat lehet hatásosan csökkenteni házi praktikákkal. Ilyen például az áztatás, a csíráztatás vagy az erjesztés. Keleten a szójababot fermentálják ebből készül a szójaszósz és a nattó is. A babot legalább egy éjszakára be szoktuk áztatni vagy a lencsét. Ha fogyasztunk hüvelyeseket, erre mindenképp ügyeljünk. 

A másik antitápanyag csoport, a lektinek.  Ezek a teljes fehérjetartalom akár 10%-át is kitehetik, mondjuk a vörös babban. Ellenállnak az emésztésnek, így emésztési gondokat is okozhatnak. A nyersen elfogyasztott vesebab nagy mennyiségben toxikus is lehet, így fogyasztása nyersen semmiképp nem ajánlott. Úgy szabadulhtunk meg a lektintartalomtól, hogy egy éjszakára legalább áztatjuk vízben, majd 10 percig forraljuk 100 Celsius-on, így a lektinek közel 100%-a kioldódik a babfélékből. 

Még szaponinok is előfordulnak a hüvelyesekben, a csapat többi tagjához hűen ők is ellenállnak az emésztőrendszerünknek. Növelik a bélfal permeabilitását ( áteresztőképességét) , ami számos egészségügyi problémához vezethet, mint a lyukas bél szindróma. Azért fontos, hogy a belünk ne legyen áteresztő, mivel a bél is egy védelmi vonal. Az egészséges bél a kórokozókat, rothadékokat és a mérgeket nem szívja fel, ellenben ha hüvelyesek, glutén hatására kialakul a lyukas bél szindróma, a méreganyagok emésztetlenül közvetlenül a véráramba jutnak, majd onnan mérgezik a sejtjeinket. Úgy kell elképzelni, mint a határnál a vámosokat, csak azt engedik be, akiknek ott keresnivalójuk van, akiknek nincs pedig nem mehetnek be. Így a normális működés biztosított. 

A végső összegzés az, hogy akinek valamilyen gyulladása, emésztőrendszeri panasza van, kerülje a hüvelyeseket. Viszont, ha valaki egészséges, megfelelő előkészítés, áztatás vagy fermentálás után fogyaszthatja őket néhanapján. 

Olvasd el az egyik cikkem amely a tojás jótékony hatásairól szól és válj tudatos fogyasztóvá. Élj egészséges és hosszú életet !  Ezért érdemes tojást enned !


Kellemes olvasást !

Források:

 https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/17693180

http://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1046/j.1365-2621.2002.00618.x/abstract

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/20200263

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/24871479

http://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1111/j.1365-2621.2010.02395.x/abstract

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/2227211

 

Tovább
0

5 zsírforrás, amit érdemes fogyasztanod !  



Zsír egészséges zsírsav kókuszolaj kókusz olivaolaj halak lazac makréla harcsa csuka fogas csoki csokoládé étcsokoládé fekete csokoládé tojás egész tojás telített zsír

Amióta a zsírt démonizálták, az emberiség egyre több cukrot, feldolgozott gabonafélét, búzát és egyéb káros anyagokat fogyaszt. Az új nyugati étrend hatására a földön élő emberek egyre túlsúlyosabbak, egyre betegesebbek és enerváltak lettek. Azonban bizonyos tanulmányok azt mutatják, hogy a zsír mégis jó. Persze a zsírforrások közül sem ajánlott minden egyes ami létezik. 

Ajánlok  pár egészséges zsírbeviteli alternatívát, amelyet bátran fogyasztható, akár még diétában is. Az első ajánlásnak bizonyára sokan örülni fognak.

I. A fekete csokoládé nagyon magas zsírtartalmú, sok rostot tartalmaz, rengeteg benne a vas, a magnézium, a réz és a mangán. Így látható, ha egy egészséges fekete csokoládé alternatívát választunk, mint például valami édesítős étcsokoládé, ami legalább 70% kakaótartalmú, még akár a diétába is beilleszthető. Persze itt is a mérték a lényeg, ha napi 10-20 g-ot eszünk belőle, azzal még biztosan nem lépjük túl a napi ésszerű adagot. Áldásos hatását a magas antioxidástartalmának is köszönheti, ami a fekete áfonyáéval vetekszik. Kutatások utalnak arra is, hogy javíthatja az agy működését, illetve védi a bőrt a leégéstől. 

II. Az egész tojás-t régen nagyon egészségtelennek állították be, a koleszterintartalma miatt, viszont ma már tudjuk, a szervezetben lévő koleszterin 70-80%-át a szervezetünk állítja elő, mivel létfontosságú. A fennmaradó 20-30%-ot pedig ételből visszük be. Olyan kutatások is vannak amelyek azt mutatták, hogy a tojásban lévő koleszterin nem befolyásolja a vér koleszterinszintjét, így nyugodtan fogyasztható. A tojás kolintartalmánál fogva segíti a gondolkodást is. Kipróbálták azt is, hogy a reggeli gabonákat tojásra váltották le, olyan eredmény született, hogy akik tojást reggeliztek, kevesebb kalóriát vittek be és fogytak.  Fontos kiemelnem azt, hogy a tojás tápanyagainak nagyrésze a sárgájában található, így ajánlatos egyben fogyasztani el a kettőt és nem kidobálni. Régen én is kidobtam a sárgáját és nagyon bánom. De mindig van lehetőség a hibák javítására, okuljatok az esetemből és ti már kezdjétek úgy fogyasztani, hogy egyben fogyasztjátok el, még az íze is sokkal finomabb. 

III. A zsíros halak azok a termékek amelyek jótékony hatásával minden ember s minden egészségügyi szervezet egyetért. A zsíros halak közé tartozik a lazac, makréla, hering, szardínia, de fogyasszuk nyugodtan az itt honos halfajtákat is mint a csuka, harcsa és a fogas. A hidegvízi halak azért tartalmaznak több omega-3 zsírsavat, mert ez a zsírsav a hidegben kevésbé képes megszilárdulni, így segíti a tulélésüket. Tanulmányok azt mutatták, hogy akik rendszeresen halat fogyasztanak sokkal egészségesebbek. Elkerüli őket a szívbetegség, a depresszió, demencia és még sokféle betegség. 

IV. A csodálatos és ízletes oliva olaj a mediterrán étrend elengedhetetlen részét képezi. Az extra szűz olivaolajat érdemes választani, méghozzá azért, mert annak a legkíméletesebb az eljárása, amelyben kinyerik a növényből az olajt. Hideg préselést alkalmaznak, így a benne lévő vitaminok és egyéb antioxidánsok maradéktalanul túlélik a folyamatot. Magas E és K-vitamin tartalmúak, amelyek erős antioxidáns hatással bírnak, megvédi a szervezetet a káros anyagok, mint például a szabadgyökök oxidációjától. Csökkenti a vérnyomást, javítja a koleszterinszintet - a magas zsírtartalma ellenére is - mindenféle szívbetegségben a fogyasztása előnyös lehet. A gyulladásokat is hatékonyan csökkenti. 

V. A kókuszzsírban található zsírok 90%-a telített, ami azt jelenti, hogy nagyon ellenálló sütésnek főzésnek és bizonyítottan nagyon egészséges is. Az a nép amely sok kókuszzsírt fogyaszt, a magas zsírbevitel ellenére is kiemelkedően egészséges. Nincs náluk olyan gyakori szívbetegség és egyéb egészségügyi problémák is ritkábbak. A kókuszzsírban a közepes láncú zsírsavak MCT-k vannak nagy számban, melyekből a szervezet könnyedén ketonokat képes előállítani, amely védi az agyat és az idegrendszert. A ketonok segítik az étvágycsökkentést, MCT fogyasztás hatására az emberek átlagosan kevesebb kalóriát visznek be, továbbá az anyagcserénket is felpörgeti, legalább napi 120 Kcal-al növekedik a kalóriafelhasználásunk az MCT-k hatására. Remélem ezen információkkal meghoztam mindenki kedvét a kókuszzsírral történő főzésre. Az alzheimer kórra is áldásos hatást tehet és még a hasi zsír eltávolításában és segítségünkre lehet. 

Zsír egészséges zsírsav kókuszolaj kókusz olivaolaj halak lazac makréla harcsa csuka fogas csoki csokoládé étcsokoládé fekete csokoládé tojás egész tojás telített zsír


Annak ellenére, hogy most ezt az 5 kiváló tápláló táp-anyagot emeltem ki, még van mellettük sokféle. A repce, napraforgó, szójaolaj, kukoricaolaj-tól viszont érdemes elhatárolódni, mert növelik az elhízást, csökkentik az energiaszintet és számos nyugati betegséggel összefüggésbe hozható.


Kellemes olvasást!


Olvasd el az előző témába vágó cikkemet ! Mit okoz a szervezetben a magas transzzsír bevitel?


Források:

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/16340654

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/18448177

https://www.nature.com/articles/ijo2008130

https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0924977X03000324

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/20929998

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/10695923

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/8450295

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/8654328

Tovább
0

Mit okoz a szervezetben a magas transzzsír bevitel? 




A telített zsíroktól eltérően a transzzsíroknak, vagy transzzsírsavaknak a szerkezetében van kettős kötés, ami reaktívabbá teszi őket. Alapvetően a transz (trans) szó annyit tesz, hogy ellentétes. Szóval a hidrogének ellentétes oldalon vannak a zsírsavban. Szóval semmi extra, csak egy gyönyörű név, bár lehet, hogy ez csak nekem tetszik. 

transzzsír zsír káros veszélyes fruktúzamin c-reaktív protein c-reaktív ghí vaj nullakalóriás nulla kalóriás hőkezelés

A kezdeti kémia után jöjjön a lényeg. A transzzsírok a természetben is előfordulnak, nem az ember “találta ki” őket. A természetes transzzsírok az emberi étrend részét képezik, mióta fogyasztunk kérődző állatokat, ilyenek a marha, a juhok és a kecske is. Jellemzően a tejtermékek 2-5%-át és az állati zsírok 9%-át ez képezi, ami teljesen rendben is van. Akik fogyasztanak ezekből az állatokból, sem a ragadozóknak, sem az embernek nem kell aggódnia, mivel az egyik fontos transzzsír a CLA, konjugált linolánsav, számos pozitív tulajdonsággal rendelkezik.


De akkor mi a baj az iparilag előállított transzzsírokkal?

Csupán az előálltási módszer,  méghozzá az, hogy a növényi olajokat, mint a repce, kukorica, szója vagy a repceolajat elkezdik hidrogénezni. Ez a folyamat egy nagy nyomáson, magas hőmérsékleten végzett művelet, amihez fémkatalizátort is alkalmaznak. Általában nikkelt, palládiumot vagy platinát használnak. Valószínűleg X-men-ből a farkasnak még egy kis adamantiumkatalizátor is jót tenne, nekünk viszont kevésbé.  Ha akármit beleteszünk egy forró közegbe, fémeket adunk hozzá és még óriási nyomásnak is kitesszük, valószínűleg ha az nem gyémánt, akkor káros anyaggá alakul. 

Mit okohatnak a transzzsírok? 

Összefüggésbe hozhatóak a szívbetegségektől kezdve, a koleszterinszállító fehérjék, mind például a HDL és LDL nem optimális arányú kialakulásáig. Akik magas transzzsírbevitelű étrendet folytattak, azoknak 40%-al nagyobb esélye volt a cukorbetegség kialakulására.  Egy hat évig tartó kutatásból az derült ki, hogy ha a napi kalóriabevitelünk 8%-át ilyen zsírokból fedezzük, kialakulhat inzulin rezisztencia, hasi elhízás azaz a jól ismert úszógumi, az emelkedett fruktózamin szint is ami a magas vércukor egyik jele. Az olvasóim között már biztosan sok képzett is található, így tudják, hogy ha a szervezetben emelkedik a C-reaktív protein szintje, akkor az valamiféle gyulladásra utal. Nos, a transzzsírok ennek a szintjét is emelik, így a szervezet egy általános gyulladásos állapotban van, “csupán” az étrend hatására. A nők körében a megnövekedett mellrákkal is összefüggésbe hozható, emellett az erek falát is előszeretettel roncsolja. 

transzzsír zsír káros veszélyes fruktúzamin c-reaktív protein c-reaktív ghí vaj nullakalóriás nulla kalóriás hőkezelés


Kis érdekesség még a végére, a szupermarketekben kapható ételek nagyrészé, ami sült, nagy valószínűséggel az ára miatt olyan eljárással készül, ami a végére 10-40%-os transzzsírtartalmat is elérhet. A boltokban kapható repceolaj akár 4,6%-a is lehet ilyen zsír. Így mindenkit bátorítanék inkább az állati zsírok fogyasztására, kókuszolajra és  ghí vaj fogyasztására. Az emebrek manapság egyre többet olvasnak, jobban érdekli őket az egészségük, mint régebben, ezt mi sem prezentálja jobban, mint az, hogy ilyen sokan olvssátok a blogot, aminek kifejezetten örülök és hálás is vagyok érte ! Manapság a legtöbb termék transzzsírtartlma adagonként kevesebb mint 0,5%, ami azt is maga után vonja, hogy a termék címkéjén szerepelhessen a transzzsír mentes, vagy a nem tartalmaz transzzsírt kijelentés. Ha olyan terméket találtok, ami nagyon irreálisan kicsi adagokat ajánl, páldául, ha egy kis édesség adagja olyan 10 g körül van, akkor lehet is sejteni, hogy a transzzsírtartalmat akarják eltűntetni. Vannak olyan olajspray-k amikre a 0 kalóriás van ráírva, méghozzá azért mert olyan kicsi adagban van meghatározva, hogy 0,5% alatti, így ráírják, hogy nincs benne zsír. Ez csak azért vicces, mert jelen esetben egy kókuszolaj spray-ről olvastam le. 

A megoldás az, hogy ne feldolgozott kész ételeket vásároljunk, hanem az alapanyagokat érdemes megvenni. Majd ha az alapanyagok már kiváló minőségűek, mi könnyedén tudunk belőle finom ételt készíteni. Én például még sütni főzni is imádok, azon felül, hogy tudom mi van az ételemben, kellemes időtöltés. 

Kellemes olvasást ! 

Szeretettel ajánlom az előző cikkem : Az étel utáni sóvárgás oka !

Források : 

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/16843178

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/15051604

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/15159225

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/17636085

Tovább
0

Vajon mindenki élhet egészségesen? 



Tanulás felismerés jutalom jutalmazás

Az eddigi élettapasztalatom, a tanultak és a kutatások alapján azt mondhatjuk, hogy az egészég ugyanolyan, mint az, izmok. Ha nem használjuk, nem foglalkozunk vele, nem fordítunk rá kellő figyelmet és időt, szépen lassan elillan és csak azon vesszük észre magunkat, hogy ülünk a váróteremben a kivizsgálásra. Legelőször leszögezném, hogy az egészség egy olyan adomány, amit mindenki születésével megkapott - pár kivételtől eltekintve -, viszont az ember olyan, hogy ami könnyen jött, arra nem fordít figyelmet, mert mindenkinek van eleve, miért dolgoznánk érte? 


Milyen kivételek vannak?

Tisztáznám, hogy pár ritka kivételt leszámítva, az emberek egészségesen születnek, a kisbabák makk egészségesek. Aki nem az valószínűleg valamiféle mérgezés, sugárzás, baleset vagy rendellenes táplálkozás következtében vált olyanná. Az orvostudomány manapság már több ezer teratogén ( magzatkárosodást előidéző ) hatóanyagot, illetve ártalmat ismert fel. Ezen tudás birtokában pedig egyre közelebb kerülhetünk a hőn áhított egészséghez. A kismamáknak érdemes nagy figyelmet fordítani már a várandosság tervezésekor is az egészségükre. Nem elég csak akkor elkezdeni megfelelően táplálkozni, illetve táplálékkiegészítőket szedni, amikor már az orvos mondja, hogy többen vannak.  

Mivan azzal aki nem teljesen egészségesen született? 


Pár kivétel van persze, akik bizonyos szervek, illetve végtagok nélkül jönnek a világra, de ők is óriási életszínvonalbeli változást érhetnek el, ha odafigyelnek a testük hívószavára.


Miért mondom azt, hogy lehet egészséges mindenki?

Hangyányit pontosítanék, méghozzá azt, hogy az lehet egészséges, aki elsősorban rájön arra, hogy mekkora kincs is ez. Van is egy szép mondás, miszerint. “Az egészség egy olyan korona, amit csak a beteg ember lát az egészséges fején.”

A legelső fontos pont az, hogy rájövünk arra, hogy az egészségért tenni kell. Had érzékeltessem egy példával. Mondjuk van egy ember, aki nem szeret fürdeni, mindig mondják neki a társai, hogy érdemes lenne egy mosakodást beiktatnia. Viszont csak akkor fogja ezt megtenni, ha az ő érdekében áll, illetve ha azt megértette, hogy neki is előnyös az, ha tisztálkodik.

A második pont az, hogy felmérjük az akkori állapotunkat, szakember bevonását ajánlom mindenképp, persze mi magunk is figyelhetjük a testünket, de érdemes számszerűsíteni az adatokat. Mint például a testsúlyt, testzsírszázalékot, energiaszintet és egyéb paramétereket. Légy te is olyan mint a GPS, először a kiiindulási pontodat keresd meg, majd utána abból kiszámíthatod, hogy hozzávetőlegesen mennyi ideig tart az út és merre vezet. 

A harmadik pontja szerintem a megfelelő információk begyűjtése, önfejlesztés. Hogy valamennyire mégis jártasak legyünk a témában. Esetleg szerezzünk be olyan könyveket, ami azt a területet célozza meg, ami a mi gyengénk a saját vagy szakember megítélése szerint. Például, ha valakinek vitaminhiánya van, érdemes elolvasni róla néhány könyvet, hogy ne csak a mások (nem megbízható forrást értem alatta) által adott információkra hagyatkozhassunk.

A negyedik pedig a cselekvés, ha már valamilyen tudást szereztünk a témával kapcsolatban érdemes belekezdeni. Ilyenkor kezdhetünk el edzeni, elmehetünk az első sétánkra a szabadban, vagy akár megvehetjük a kajakunkat, amivel majd a vizet fogjuk szelni. A fokozatosság nagyon fontos, mivel ha valaki kitalálja, hogy 2 hónap múlva lefutja a maratont, úgy, hogy van rajta 30 kg súlyfelesleg és 20 éve nem futott, szemmel látható, hogy a cél nem reális. Mindig adj magadnak időt. Sokan a kezdeti hév illetve motiváció által feltüzelve azt mondják, innentől minden nap edzek. Ha eddig semennyit nem mozogtunk, akkor érdemes felvezetni, először csak heti kettő, majd heti három és a terhelést fokozatosan emeljük. 

“ Nincs olyan, ami az úszásban a vizet helyettesíti”  

Az ötödik pedig az, hogy folytassuk a cselekvést. Adok hozzá egy kis segítséget. Mindig tűzzetek ki magatok elé féléves, havi illetve heti célokat. Észrevettem magamon, ha éppen nem készülök valamilyen megmérettetésre, ahol ott a határidő, arra edzek, akkor nincs kedvem elmenni edzen, ó még belefér ez a kaja, hát igyunk meg akár egy sört. Viszont, ha kitűztem magam elé akármilyen versenyt vagy célt, akkor már ki is pattantam az ágyból és vártam, hogy csinálhassam. Akár hajnali 4 volt akár este, mivel éreztem, hogy haladok a cél felé és ez adott erőt. 

Tanulás felismerés jutalom jutalmazás

Mi az amivel mozgásban tarthatod magad? 

A jutalmazás az, ami adja a benzint a motorodba. Ha minden heti, havi illetve féléves sikered után megjutalmazod magad olyan mértékű dologgal, amekkora a cél volt, sokkal nagyobb kedvvel láthatsz neki a cselekvéshez. Én például a cikkek után is jutalmazom magam, lehet hogy elmegyek egyet sétálni a természetbe, veszek egy könyvet, ami a kedvemre való vagy akár csak 1-2 órát itthon filmezek és közben pihenek, élvezem a munkám gyümölcsét. 


Kezd el amit már régóta diktál a szíved, akármi is az, akármit gondoljon róla a környezeted. Majd ha már látják azt, hogy a változásod megérte, ők is támogatni fognak!

Kellemes olvasát !

Tovább
0

Miért jön ránk az étel utáni sóvárgás? 



dopamin sóvárgás motiváció evés túlevés keményítő zsír cukor szénhidrát

Amikor valaki meglát egy gyönyörű ropogós sajtos szélű pizzát, omladozva a sajttól és különböző illatanyagoktól, valószínűleg mindenkinek összefut a nyál a szájában. Persze el tudjuk dönteni, hogy meg akarjuk-e enni vajon, csupán az a belső indíttatás azért legtöbbünkben ott lakozik, kiben mélyebben, kiben közelebb a felszínhez.

Mi a különbség a sóvárgás és az éhség között? 

Érdemes két fogalmat letisztázni elsőként, a sóvárgás olyan állapot, amikor fokozott az evésre való motivációnk, amely egyfajta ételre, ételféleségre irányul. Hogy érthető legyen, amikor sóvárgunk, akkor tudjuk, hogy nekünk az a hamburger kell, mert imádjuk benne a húst, a  nyúlós sajtot, a zöldségeket, a ropogós omlós buciját. Nos, ez nem ugyanaz, mint az éhség, mivel az éhségnél csupán arra van ingerünk, hogy valamiféle ételből kalóriát vigyünk be, itt nem az étel fajtája a döntő, hanem a kalóriabevitelre irányuló motiváció.

Ezzel eljutottunk egy kulcskérdéshez, méghozzá ahhoz, hogy honnan származik ez a sóvárgásos belső motiváció? Az emberi szervezet egy fantasztikus, kiválóan programozott túlélőgép, így futnak bennünk is ilyen főbb programok, amik az evést,  túlélést, étkezést, sex utáni vágyat, szociális támogatást és a fizikai kényelmet hivatottak elérni. Életünk során megtanuljuk, hogyan tudjuk elérni ezeket a célokat, az agy jutalmazási rendszerén keresztül, megtanuljuk, milyen cselekvések végzése okoz nekünk örömöt. 

Hogy működik az agy jutalmazó rendszere?

Az agy úgy működik, hogy bizonyos viselkedések, mint például az evés aktiválja az agyad dopamintermelését, ami boldogságot okoz, így legközelebb ezeket a magas dopamin termeléssel járó tevékenységeket előnyben fogja részesíteni. Technikai értelemben azt szoktuk mondani, hogy a tevékenységre való inger erősödött. Azt tapasztaljuk, hogy az étel illata, hangja, íze elraktározódik az agyunkban és ezen ingerek összessége ingerli az agy örömközpontját, ezért leszünk hajlandóak jobb ízzel megenni egy pizzát, ami tele van tápanyagokkal, mint például, szénhidrát, zsír és fehérje. Ellenben kevésbé van kedve a embernek megenni egy csirke rizs kombót. Minél nagyobb a szervezetben a dopamintúlsúly a cselekvés hatására, annál biztosabb, hogy legközelebb meg akarjuk azt tenni ismét. 

dopamin sóvárgás motiváció evés túlevés keményítő zsír cukor szénhidrát


Mi támasztja ezt alá? 

Egy nagyon érdekes kutatás, amit 1988-ban végzett Scalfani, bemutatja azt a tényt, hogyha egy patkány gyomrába közvetlenül beadunk keményítőt. És mondjuk cseresznye illatot éreztetünk vele, akkor megtanulja a patkány, hogy a cseresnye ízű vizet részesítse előnyben. Mégis miért vetemedhetett ehhez? Nagyon egyszerű a válasz. Az agya a sok tápanyaghoz, jelen esetben keményítőhöz társította a cseresznye illatát, a keményítő sok dopamint gyártatott le az agyában, nagy örömet okozott neki, így legközelebbi alkalomkor nagy motivációja lett a cseresznyés víz ivására, annak ellenére, hogy már nem volt benne keményítő. Látható tisztán, hogy az agyban egy megerősített jel alakult ki.

További kutatások azt mutatják, hogy nem csupán a keményítő van ilyen hatással ránk, hanem a cukor, zsír és a fehérje is hasonló viselkedéseket képes kiváltani. A vékonybélben vannak olyan szenzorok, amelyek az agy számára jelzik a glükózt, fruktózt, zsírsavakat és az aminosavakat, majd jelet küld a bél az agynak, hogy szuper a helyzet, tele vagyunk tápanyaggal, gyárts le dopamint, hogy a gazdánk meg tudja jegyezni, ezt kell enni legközelebb, mert dúskál a tápanyagokban, így biztosítja a túlélést. Érdekesség, hogy minél koncentráltabbak a tápanyagok, egyszóval minél nagyobb mennyiségben vannak jelen, annál több dopamin keletkezik. Én azt szoktam mondani, hogy már van hűtő, ezért nem célszerű a tápanyagokat  , azaz a zsírt a testfelületünkön háj formájában hordani. Tegyük csak be a hűtőbe, eláll az ott szépen, így mi jobban érezhetjük magunkat a testünkben :) 

Ez azt jelenti, hogy az agy nem egyszerűen csak arra szolgál, hogy reagáljon bizonyos cselekvésekre. Hanem konkrét élelmiszer tulajdonságokat előnyben részesít, minél több a tápanyag egy ételben annál nagyobb a motiváció. Képzeljük csak el, hogy mit ennénk meg szívesen ? Egy finom cordon bleu-t sültkrumplival vagy akár egy roston csirkemellet salátával. Biztosan van olyan, aki szereti a salátát, de azért a magas keményítőtartalmű burgonya, rizs, bulgur és a kenyérfélék nagy csábítást képesek okozni én azt vettem észre.  Az ösztönös viselkedésünk arra vezethető vissza, hogy az őseinknek küzdenie kellett a túlélésért és az agyunk meg akarta nekik mutatni, hogy mit érdemes enni, milyen vadat érdemes elkapni, hogy biztosítsa a túlélésünket. 

Jöjjön egy bónuszkérdés, miért imádja mindenki a csokoládét?

Gondoljuk csak át, miből áll a csokoládé, cukorból, fehérjéből és tetemes mennyiségű zsírból. Viszont ehhez még jön egy olyan anyag, hogy teobromin, és koffein, amik mégjobban izgatják az agy dopamintermelését, ebből látható, hogy több oldalról is szereti az agyunk, ezt a táplálékot. Sok benne a kalória, és biztosítja a túlélésünket. Na a TV előtti filmezés nem nagy fenyegetés, így azt ajánlom, csak mértékkel fogyasszátok, vagy keressetek cukormenteseket, manapság kiválóakat gyártanak már.

Kellemes olvasást kívánok!
Az agyatokat pedig nektek optimális ételekkel jutalmazzátok ! 


Források : 

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3362145/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/22406348

Tovább
0

Vitaminpótlás gyümölcsökből, zöldségekből, lehetséges ?



Mindig foglalkoztatott a téma, hogy vajon természetes táplálkozásból, zöldségekből, gyümölcsökből, húsfélékből be lehet-e vinni annyi tápanyagot, amennyire a szervezetnek szüksége van egy normál városi életmódban élőnek. Sokan szokták hasonlítgatni, hogy bezzeg régen. Már azért sem érdemes hasonlítgatni, mert ha ugyanilyen tápanyagtartalmú ételek mellett kiköltöznénk falura egy erdő mellé állatokkal, már sokkal jobb lenne.  Viszont amiért érdekes a téma, az, hogy a zöldségeknek és a gyümölcsöknek mennyivel változott a tápanyagtartalma a földi és az emberi “fejlődés” kapcsán.

Mennyi az annyi?

 

Úgy gondolom, sokkal szemléletesebb, ha egy grafikonnal illusztrálom a tápanyag-tartalom változását az évek során. Könnyen kivehető, hogy nagy csökkenés látszik. A brokkoli, az egészséges életmód híveinek nagy kedvencének a tápanyagtartalma, folsavra nézve 1985-ös 47mg ( minden esetben mg/100g a viszonyítás) -hoz képest 18 mg-ra csökkent , ami 62%-os csökkenést jelent. A bab B-6-vitamintartalma például 140 mg-ról 32mg-ra csökkent, ami tekintélyes mennyiség. Szerintem a felsorolást ha már nem folytatnám tovább, akkor is mindenki bizonyosságot szerzett arról, hogy nagy változások vannak. A spenót c-vitamin tartalma 51mg-ről 21 mg-ra csökkent. A banán B6-vitamin tartalma a kezdeti 330 mg/100g-ről csökkent az idők során egy elég gyenge 18 mg-ra. Már a banán sem a régi :) Nagyon sokféle tápanyagot lehet mérni, ezek közül mindegyik kisebb nagyobb csökkenést mondhat magáénak.

 

Akkor most egyem, vagy ne egyem?

Annak ellenére, hogy a tápanyagtartalom jelentősen csökkent, még mindig azt ajánlom, hogy zöldséget gyümölcsöt lehet enni, aki szereti, kívánja annak mindenképp. Mivel vannak bennük rostanyagok, olyan növényi összetevők, mint akár a citrusfélékben a flavonoidok. A flavonoidok elősegítik a C-vitamin felszívódását, az erek falát karban tartják, így akiknek szív-érrendszeri problémájuk van, érdemes megfontolni. Ha valakinek otthon van kiskertje, termeljen abban amennyit kedve tartja. A másik megoldás az, hogy keressünk biogazdákat, persze itt nem olyan biogazdát kell keresni aki éjszaka permetez, hanem aki ténylegesen nem használ vegyszert. Mindenbizonnyal ha a közelben használnak vegyszereket az is átivódik a talajba, viszont legalább a növényre nem közvetlenül permetezték. Akkor foglaljuk össze így a végére. Valamennyi zöldség és gyümölcs mindenki számára egészséges lehet, van aki többet szeret fogyasztani belőlük, van aki kevesebbet. Mondhatnék most ajánlást, de mindenkinek érdemesebb kitapasztalni. Akinek gyenge a gyomorsava, annak nagyon jó megoldás lehet savanyított zöldség, vagy akár a kompótok is. A növény, amit megeszünk lehetőleg a kertből, biogazdától származzon, ezen felül minél közelebbről jön az étel, annál jobb. Egyrészt kevesebbet utazik, frissebben kerül az asztalunkra. Másrészt, ahol mi élünk földrajzilag, az ott élő növényekre vagyunk evolúciósan optimalizálva.  Nem azt mondom, hogy heti 1-1 déli gyümölcsöt nem lehet megenni, viszont mindig törekedjünk az évszaknak és a földrajzi helynek megfelelően étkezni.

 

Hogy lehet évszaknak megfelelően enni?

Nagyon egyszerű, körbe kell nézni, hogy azon a tájon, mi terem meg amerre élünk. Például kimegyünk a mezőre és ha nem látunk datolyapálmát, akkor azt annyira ne erőltessük. Most a télre kivetítve ezen a tájon ilyenkor nem sok növény terem. Régebben ezért készítettek sok savanyúságot, mivel az egy kiváló tartósítás módszer. Gyümölcsöket aszaltak a kandallón, fűszernövényeket szárítottak, gyógynövényeket és még gyümöcsöket is tettek el. Minden növényt akkor a legmegfelelőbb elfogyasztani, amikor a mi éghajlatunkon érik, vagy valamilyen természetes tartósítási módszerrel képes vagy eltenni. Ilyen természetes tartósítási mód az erjesztés.

Most vegyünk egy másik évszakot, mondjuk a nyarat, hogy könnyű legyen. Nyáron teremnek a finomabbnál-finomabb gyümölcsök a kertben, szőlő, alma, körte, egres, áfonya, cseresznye. Forró nyári melegben, nem is véletlen, hogy megkívánjuk ezeket az ízletes gyümölcsöket. Mivel a drasztikus csökkenés ellenére, még mindig van bennük tápanyag, nagyon jól hidratálnak és még vissza is töltik a szervezetünk ásványianyag raktárait. Ezzel az izomgörcsök és húzódások is könnyebben elkerülhetők. Amikor nyáron érnek a zöldségek, paprika, paradicsom ( nem fóliában ), brokkoli, káposztafélék, akkor érdemes megvenni őket, biztosan te is észrevetted már, hogy olyankor sokkal finomabb. 

Miért érzed finomabbnak a fáról szedett gyümölcsöt?

Az evolúció úgy alakított ki minket, hogy amelyik tápanyagra nagy szükségünk van, azt megtanultuk az idők során, finomnak érezni, az után vágyódunk. Például a nagy nyári melegben, legtöbbek inkább egy könnyebb ebédhez van kedvük, kevesebb zsírtartalmú ételből, zöldségekkel illetve mártással.Vagy akár több zöldséget kíván az ember a tengerparton, nem pedig egy csülkös bablevest, második fogásként pedig egy kacsát. Hanem könnyebben emészthető halat, mivel a sok zsír a melegben kissé képes elnyomni a szervezetet. Nyáron érdemes picit emelni a szénhidrátfogyasztáson, a zsíron pedig csökkenteni. Egyszóval nem véletlen az sem, hogy nyáron más ételeket kívánunk, mint a téli hónapokban. 


Mindig figyelj a szervezeted jelzéseire, hogy mit kívánsz meg, gondold végig, hogy vajon miért is pont azt kívántad meg. Vannak bizonyos bennszülöttek, akiknek van külön szavuk arra, ha fehérjeéhségük van és van szavuk csak a kevés kalóriára is. Ebből adódóan, ők már tudatosan érzik, hogy mi hiányzik éppen belőlük. Meg vagyok bizonyosodva róla, hogy mi is képesek vagyunk ezt érzékelni, csak ezt is meg kell tanulni, mint a járást, eleinte elesünk, de ettől még mindenki megtanulta :). 

Források: 

http://vsp.paul-schmidt-akademie.de/doks/pdf/Naehrstoffverluste_Gemuese-Obst.pdf
 

 

Tovább
0

Aludj hatékonyabban !



 


Sokan mondják, hogy kialvatlanok, még több alvásra lenne szükségük. Többféle ember van, olyanok, akik ténylegesen keveset alszanak, mondjuk kevesebb, mint 6 órát, viszont vannak olyanok is, akik napi 8-9 óra alvás mellett is hulla fáradtak. Ahogy Arnold Schwarzenegger is mondta, ha több időt akarsz a napodban produktívan tölteni, de neked 8-9 óra alvásra van szükséget, akkor “azt ajánlom aludj gyorsabban”. Én arra jöttem rá, hogy gyorsabban aludni nem tudok, viszont hatékonyabban mindenképp.


Mi befolyásolja azt, hogy milyen gyorsan alszol el?

Nagyon fontos szerepe jut a fénynek a normál éjjel-nappali ritmus kialakításában. Gondolom már megfigyelted, hogy reggel az ég színe nagyon erős kék, méghozzá azért, mert a kék fény hatására, az agyadban a melatonin elbomlik ezért ébredsz fel reggel. A melatonin az a hormon amelyet az agy termel és leszel álmos, ezáltal lesz pihentető az alvásod és emiatt tudsz nyugodtan aludni. Amikor megy le a nap este a színe eltolódik a narancsos sárgás felé. Méghozzá azért, mert ez a narancsos szín ( mint akár a sólámpa ) nyugtató hatással van a szervezetre, küldi a jelet, hogy készülj fel az alvásra, mert itt az idő hozzá. A szemünk küldi az agynak a jelet, hogy termeljen melatonint, ezért alszunk el. Viszont, ha előtte számítógépezünk, telefonozunk vagy akár tv-zünk, akkor a készülékekből áradó kék fény azt a jelet küldi a agynak, hogy még maradj fenn mert kék az ég. Ez a  szervezet becsapása. Elalvás előtti egy órában már ne telefonozzunk, vagy használjunk digitális eszközöket, mert ezek megzavarják a normál ritmusunk. Vagy ha mégis néhanapján muszáj használni, akkor töltsünk le olyan programot, ami kiszűri a kék fényt a kijelzőből. Már nagyon sok van erre például a flux nevű program, ami az est előrehaladtával egyre jobban kiszűri a képernyőből a kék fényt és nyarancsossá váltja. 

A hangokra is érdemes figyelni

Mivel a füleinket nem tudjuk becsukni, ezért a zajoktól nem tudunk úgy elzárkódni, mint a látott dolgoktól. Érdemes lefekvés előt már csak nyugodt hangokat hallgatni, nyugtató zenéket, ne pedig egy akciófilmet, mert akkor nagy valószínűséggel nem leszünk nyugodtak és ezért kelünk nyűgösen. Ha zajos a környék, esetleg ideiglenesen valami buli van a közelben, érdemes lehet erre az időre beszerezni egy füldugót. A fehér zaj generátor is nagyon jó választás lehet.


A koffeinbevitel hatása

Erre a részre nem szánok sok mondatot, mivel úgy gondolom, mindenki számára egyértelmű, hogy pörgetőket, stimulánsokat nem sok értelme van alvás előtti 4 órában fogyasztani. Tudom, hogy a kávé után is lehet aludni, mindenki tud, csak közben az idegrendszer nem olyan mértékben regenerálódik, mivel stimuláció alatt van, azaz fokozott az ébersége. Este már hagyjátok el a koffeintartalmú italokat, inkább igyatok lefekvés előtt nyugtató gyógynövényteát, az sokkal hasznosabb lehet. 

 


Kiegészítők, amik segítségedre lehetnek az alvásban

Nagyon sok hatékony ilyen szer van, én mégis kettőt emelné ki belőle. Az egyik a cikk elején említett melatonin, amit szájon át bevihetünk a szervezetbe, néhanapján, ha nagyon nem jön álom a szemünkre. Általában 1-3 mg-os adagokban érdemes szedni, kezdésnek 1 mg-ot ajánlanék, majd ezt emelhetjük 2 mg vagy akár 3 mg-ra is. Ekkora mennyiség fölé viszont szerintem nem érdemes menni. Hetente maximum 3-4 nap aludjunk a kívülről bevitt melatoninnal, nehogy kiakalkuljon a hozzászokás. 

A másik kiváló alternatíva, a gyógynövényteák, mint pldául a citromfű ( melissa officinalis ) , ezt lehet kombinálni macskamentával ( Nepeta cataria ) , vagy akár macskagyökérrel ( Valeriana officinalis)  is. A komló ( Humulus lupulus ) is egy remek választás elalvás előtti teának, uraknak most eszébe juthat, hogy a sörben is az van, nos, mértékkel fogyasztható, de ha valaki minden este azzal szeretne álomba merülni, talán már kicsit sok. Lefekvés előtt 1 filter teát érdemes meginni, vagy ha szálas teával rendelkezünk, ami jobb, legalább 3-5 g teafűvel érdemes. Ha valakinek cicája van, a macskamentát nem érdemes otthon tartania, mivel az ingerli őket és a végén egy macskaorgiává csap át az élmény, ami véleményem szerint nem segíti elő a nyugodt alvást :) .


Pihentető alvást és kellemes olvasást kívánok !

 

Tovább
0

Miért rakódik a idősebbekre jobban a zsírpárna ?



inzulin inzulinérzékenység inzulinrezisztencia táplálékkiegészítők aerob anaerob testmozgás resveratrol karnitin zöld tea

Teljes összefüggés nincs az életkor és a zsírpárnak mérete között, viszont, én azt vettem észre a környezetemben és a világban, amerre jártam. Hogy aki idősebb, annak több ideje volt “szemét” , haszontalan tápértékű és üres kalóriákat bevinni a szervezetébe. Szóval, ha figyelsz a testedre, a megfelelő tápanyagokat adod neki, kerülöd az antitápanyagokat és rendszeresen edzel olyanok társaságában élsz, akiket szeretsz, biztos, hogy idős korodban is jó kondiciónak fogsz örvendeni. Most, hogy megnyugtattalak, jöjjön az, amiért elkezdtem a cikket. 


Ami az emberekben az idő előrehaladtával romlik, az inzulinérzékenység. A hasnyálmirigy a magas vércukorszintre válaszul inzulint termel, és a sejtek ( izomsejtek és a máj ) fel tudják venni a vérből a cukrot. A hasnyálmirigy mondjuk egy egységnyi vércukorra 1 egységnyi inzulint választ el, viszont, ha az inzulinérzékenység romlik ( vagy akár beáll az inzulinrezisztencia ), akkor ugyanakkora mennyiségű, 1 egységnyi vércukorra akár kétszer annyi inzuulint választ el, hogy ugyanazt a hatást elérje. Az inzulinérzékenység az, hogy a szervezetben mennyire hatékonyan működik  a sejtek cukorfelvétele. Úgy kell elképzelni egy sejtet, mint egy kis gömblabda, vagy nekem valamiért mindig a star warsban lévő halálcsillag jut eszembe, mivel azon vannak kis lyukacskák, a kis lyukacskák szimbolzálják a receptorokat. A receptorok a kis bejáratok, ha az inzulin, be tud kapcsolódni a kis lyukakba, avagy receptorokba, akkor a halálcsillagba/sejtbe be tudnak vonulni a glükóz ( szőlőcukor ) molekulák. Ezáltal a szervezetben a vércukorszint optimális lesz. 


Az életstílus hatása az egészségre

Ahogy a cikk elején írtam, hogy az inzulinérzékenység romlása nem kapcsolódik az életkorhoz, sokkal inkább a testmozgás hiányához. A testmozgás mindenkinek ajánlott, aki egészséges akar maradni. A testmozgás és az aktivitás a cukor anyagcserére is nagyon pozitív hatással van. A kutatásokba azt vették észre, hogy akinek több a testzsírja, annak romlik az inzulinérzékenysége. Így aki soványabb izomzattal rendelkezik, annak jobb is az anyagcseréje, jobb az egészsége. Érdemes elgondolkodni azon, hogy dédapáink, dédanyáink, hozzánk képest mennyi testzsírt hordtak magukon, illetve azon, hogy mennyire voltak fittek. Én arra amlékszem, hogy a dédipapám, dédimamám még 90 éves korában is rendezte az állatokat, gyalogoltak annyit, amennyit én is alig bírtam, sokkal kevesebb volt a zsír is rajtuk, természetesebben éltek. 

inzulin inzulinérzékenység inzulinrezisztencia táplálékkiegészítők aerob anaerob testmozgás resveratrol karnitin zöld tea


Mi lehet a megoldás, hogy javíthatod az inzulinérzékenységed?

Ahogy az már tőlem megszokott, a bemutatás után, mindig elmesélem, mi a megoldás, mert mindenre van megoldás, maximum épp mi nem tudjuk. Az aerob testmozgás, mint például a séta, úgy tűnik, hogy az izulinérzékenységet javítja. Az inzulinérzékenység azonnal javul, 25-60 perces ( 60-95%VO2max) 3-5 nap alatt, nagymértékű javulás látható. Az eredmények heti kettő 25 perces (70%-os VO2 max) os edzéskor is javulást mutattak. Érdekes módon, az ülő életmód, vagy az ha egy hétig semmit nem csinálsz, már nagyon gyorsan rontja az inzulinérzékenységed, így egy hétre sem érdemes teljesen ellustulni. Legjobb megoldás az, ha hosszútávra tervezünk, így folyamatosan, legalább heti 2-3 alkalommar érdemes edzen, meleltte epdig sokat sétálni a családdal vagy a kutyánkkal. Nagy szerencsénk, hogy az izmok, már akár heti pár edzés alatt is hatékonyabban képesek felvenni a cukrot a vérből, viszont a máj esetében más a helyzet. Azért érdemes kiemelni mind a két szervet, mert a glikogén vagyis a szervezetben tárolt  szénhidrátok, mind az izmokban mind pedig a májban raktározódnak. A máj inzulinérzékenysége úgy tűnik, hogy 12 héten át tartó edzést követel, egy hét leforgása alatt nem tapasztalható jelentős változás. 

Anaerob testmozgás is hasznos lehet az inzulinérzékenység fejlesztésére. Aerob testmozgás például a súlyemelés, konditermi edzés. Kutatások azt találták, hogy az inzulinérzékenység javulása összefügg az izomtömeg növekedésével. Valószínűleg azért, mert több edzett izom, hatékonyabban képes felvenni a vérből a cukrot. Az is kiderült még a kutatásból, hogy a magasabb ismétlésszám hatékonyabb, mint a kevesebb. De ahogy szoktam mondani, a legjobb a nagy súllyal végzett magas ismétlésszám ! 

Milyen kiegészítők lehetnek a hasznodra ?

Ha több fronton is ki vagyunk kupálva, akkor biztosabb a győzelem.  Ezek lehetnek olyan kiegészítők, amelyek közvetlenül a sejtekre hatnak úgy, hogy inzulin érzékenyebbé teszik őket. Egyszóval ugyanolyan mennyiségű cukor felvételéhez kevesebb inzulin is elegendő. Ezek a kiegészítők a resveratrol, ami a vörösborban található meg, illetve az L- karnitin ( L-karnitin-L tartarát például, propionil-L-karnitin, Acetil-l karnitin ). A másik csoportja a kiegészítőknek úgy hat, hogy csökkenti, vagy gátolja a szénhidrátok felvételét. Ilyenek a zölt tea katechinek és a klorogénsav. 


A legjobb ötlet, hogy javítsd egészséged, az étrend, edzés és a kiegészítők kombinálása. Mindegyikkel már pár százaléknyi javulást érsz el hetente, viszont azok a hatások összeadódnak, így hetente nagyon gyors fejlődést érhetsz el.


Kellemes olvasást kívánok és menjetek edzeni ! :) 

Források : 

Black LE, Swan PD, Alvar BA. Effects of intensity and volume on insulin sensitivity during acute bouts of resistance training . J Strength Cond Res. (2010)


    Van Der Heijden GJ, et al. Strength exercise improves muscle mass and hepatic insulin sensitivity in obese youth . Med Sci Sports Exerc. (2010)


Carr DB, et al. A reduced-fat diet and aerobic exercise in Japanese Americans with impaired glucose tolerance decreases intra-abdominal fat and improves insulin sensitivity but not beta-cell function . Diabetes. (2005)


Carr DB, et al. A reduced-fat diet and aerobic exercise in Japanese Americans with impaired glucose tolerance decreases intra-abdominal fat and improves insulin sensitivity but not beta-cell function . Diabetes. (2005)

Nassis GP, et al. Aerobic exercise training improves insulin sensitivity without changes in body weight, body fat, adiponectin, and inflammatory markers in overweight and obese girls . Metabolism. (2005)

Fisher G, Hunter GR, Gower BA. Aerobic exercise training conserves insulin sensitivity for 1 yr following weight loss in overweight women . J Appl Physiol. (2012)

Goulet ED, et al. Aerobic training improves insulin sensitivity 72-120 h after the last exercise session in younger but not in older women . Eur J Appl Physiol. (2005)

Bastard JP, et al. Recent advances in the relationship between obesity, inflammation, and insulin resistance . Eur Cytokine Netw. (2006)

Tovább
0

Hogyan érheted el az álomalakod?



leptin leptinrezisztencia testedzés sport antitápanyag cukor liszt

Felhívom a figyelmed, hogy ennek a cikknek van egy előzménye is, mégpedig, az “Egyél többet, hogy fogyj ! “ című, érdemes azt is elolvasnod, hogy egy komplexebb képet kapj a helyzetről. Alul megtalálod a linket, hogy ne kelljen keresgetned.

A legtöbb étrend/diéta nem kecsegtet hosszútávú eredményekkel, mivel általában csak egy kúráról beszélhetünk. Mi is a különbség egy étrend és egy kúra között? Az, hogy a kúra, egy ideiglenes tarthatatlan állapot, sanyargatással megfűszerezve, nem logikailag felépített és nem tartható hosszú távon. Persze vannak akik most biztosan mondják, hogy “nana, én azért bírnám pár hónapig”. Biztos vagyok benne, hogy lehet bírni, de nem ugyanaz, ha valamit csak elviselsz és valamit élvezel. A diéta annyit tesz az én olvasatomban, hogy egy személyre szabott étrend, amitől energikus vagy, könnyen tartható és olyan ételeket tartalmaz, amiket jóízűen elfogyasztasz. 


Az a bizonyos sokat emlegetett “yoyo” effektus is részben a leptin hormonnak köszönhető. Mivel egy gyors megszorítással elérhető a nagymétékű súlycsökkentés, viszont a szervezet ezután átkapcsol vészüzemmódba, hogy mentse, ami menthető. Megkapta a jelet, hogy nincs étel, éhínség van, vegyük vissza  a kalóriák égetését, fogjuk vissza magunkat a fizikai aktivitástól és pihenjünk. Így az agyunk aktívan fogja védeni azt a még fennmaradt zsírmennyiséget, mivel a szervezetünk számára az éléskamra, a hűtő, egyenlő a zsírszövettel. Mert ha épp nincs mit megenni, akkor onnan tud energiát nyerni. A  fogyókúrázók többsége ismeri is, eleinte nagyon gyorsan lehet leadni sok-sok Kg-ot, ami általában víz, glikogén - az izomszövetben és a májban raktározott szénhidrát, ami akár 2-4 Kg is lehet egy felnőtt emberben- és gyakran több izomszövet. Ebből látható, hogy egy ilyen fogyókúrával az ember hatásosan növeli a testzsírszázalékát,mivel az izom előbb elkezd bomlani, mint a zsír. Méghozzá azért, mert az izom aktív szövet, nagyon sok energiát igényel a fenntartása. 


Mi az a leptin rezisztencia, és mi okozhatja?

A leptinrezisztencia annyit tesz, hogy a zsíszövetben termelődő hormon megfelelő mennyiségben van a vérben, viszont az agy nem érzékeli, így továbbra is a raktározásé és a demotiváltságé a főszerep. A leptinrezisztenciát a szerveztben a gyulladások válthatják ki, ha megemelkednek a szervezetben a gyulladási faktorok, akkor a leptinérzékenység csökkenhet.  Érdekes módon, ha a vérben sok a leptin, akkor az agy egyre érzéketlenebbé fog válni. Ez olyan, mint például a hozzászokás. Ha egy élőlény folyamatosan ugyanazt azt ingert kapja, egy idő után kisebb választ ad rá. Amikor egy csigát felteszünk az asztalra és felé nyúlunk, biztos, hogy bebújik a házába, viszont ha ezt sokáig csináljuk vele, akkor nem fogja ugyanezt a reakciót kiváltani, így nyugodt marad.

leptin leptinrezisztencia testedzés sport antitápanyag cukor liszt

 A gyulladások nagyon sokrétűek lehetnek, így elmesélem azt, hogy milyen ételek kerülésével lehet ezeket hatásosan kivédeni. Kerülje a feldolgozott élelmiszereket, például, fehér lisztek, cukrok, amik az emésztőrendszerbe kerülve gyulladásokat képesek kiváltani.   Érdemes sok rostot fogyasztani a nap során, mivel tisztítják a belet, segítik a bél mozgását és bizonyos hasznos baktériumokat támogatnak. A testedzés is nagyon hatékony ellenszere a leptinrezisztenciának. Mivel ilyenkor a szervezet kalóriát éget, optimalizálódik a működése. Továbbá kutatások is igazolják, hogy az edzésnek áldásos hatásai vannak.  Az alvásnak is óriási szerep jut, mivel az agy ilyenkor állítja vissza optimálisra a szervezet működését. Aki megfelelő mennyiségben és minőségben alszik, annak jobb az egészsége és a fizikuma egyaránt. A trigliceridek magas szintje a vérben, megakadályozza a leptin agyba történő eljutását. A trigliceridek szintjét hatékonyan a cukrok, lisztfélék kiküszöbölésével lehet csökkenteni. Az is megfigyelhető volt kutatásokból, hogy aki több fehérjét eszik, annak a leptinérzékenysége sokkal jobb, ezáltal egészségesebb, energikusabb és jobb az alakja is. 

A végére következzen egy kis összefoglalás.  A szervezet egy nagyon sokrétű gépezet, így nem lehet egy-két dologra ráfogni, hogy az a baj. Oda kell figyelni az étkezésre, a testedzésre, a jó minőségű és elegendő alvásra, továbbá az antitápanyagok kizásárára is.

Jó leptinérzékenységet és kellemes olvasást kívánok ! 

Források: 

http://www.nejm.org/doi/full/10.1056/NEJMoa022637

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/15111494

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/15531540

http://ajcn.nutrition.org/content/73/2/240.full

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/19755625

Az ígért, előző cikk linkje:  ITT !!

Tovább
0

Ha izületi gyulladással küzdesz, itt a megoldás !



izület izületi fájdalom porckopás kurkuma curcuma longa tömjénfa gyömbér gyömbérsör fájdalomcsillapító fájdalomcsillapítás enyhülés izületi gyzlladás arthritis

Gyakrabban érinti az idősebb korosztályt az izületi bántalom, vagy valamilyen fájdalom porckopás. De a fiatalabbakat is érintheti, főként sportolókat, olyanokat akik esetleg hirtelen terhelik a szervezetüket sporttal és még van milliónyi lehetőség rá. Viszont ami egy csodálatos hír, az, hogy mint minden másra erre is van megoldás. Elsődleges hatékony megoldás minden esetben, úgygondolom a megelőzés a felkészültség. Hogy edzés előtt legalább 5-8 perc gimnasztikát érdemes végezni, ha más sportot űzöl akkor pedig alacsonyabb intenzitással kezdeni. Erre az analógiára, ha sprinteket gyakorolsz, előtte kocogj is.

Mi lehet a segítségedre?

Az egyik segítséged, egy kiváló gyógynövény a kurkuma (curcuma longa) ezt legtöbben fűszerként ismerik, sárgás erős színe van, az íze is kiváló. A kurkumának a gyulladáscsökkentő hatását már az ősi népek isfelismerték és alkalmazták évezredeken keresztül. A modern orvostudomány is felfigyelt rá. A kurkuma hatóanyagát a kurkumint, 400 mg-ot adtak bizonyos súlyos fájdalmakkal küzdő személyeknek. Emellett ez a 400 mg kurkumin, összehasonlítható hatékonyságú 1000mg acetaminofennel vagy 100 mg nimesulid-al. Ami azt jelenti, hogy akár a gyulládáscsökkentő, fájdalomcsillapító gyógyszerekkel is képes felvenni a versenyt. A kurkuma nagyjából  két (picit lassabban hat, mint a nimesulid) órán belül kezdi éreztetni a hatását, viszont 3-4 órán belül eléri a hatása csúcspontját, ezen felül még további 12 órán keresztül érezteti a hatását. Ezt a hatásosságát több kísérletben is bebizonyította már. A nagy dózisú kurkuma még hatásos lehet operációk utáni fájdalmak fellépésekor, izületi fájdalmakban illete gyulladásokban és olyan személyeknek is nagy szolgálatot tehet, akiknek valamiféle rutinszerűen fellépő fájdalma van. 


Mivel érdemes kombinálni? 
 A kurkumát érdemes kombinálni gyömbérrel ( Zingiber officinale), mivel mindkettő növényben hasonló hatásmechanizmusú, gyulladás illetve fájdlomcsökkentő hatóanyagok vannak. 
A másik csodálatos növény az indiai tömjénfa (Boswellia serrata), ami ugyancsak az oszteoarthritisz (idült izületi gyulladás) kezelésében segít. Ezen növény kivonata a gyulladásban lévők fájdalmait és tüneteit sokkal jobban csökkentette, mint például a glükózamin. Akik valamilyen gyulladásban szenvedtek és használták a tömjénfát, mint gyógynövényt a fájdalom múlásáról, eltűnéséről számoltak be nagy számban. A normál hétköznapjaikat sokkal könnyebbé tette. 


Hogyan kell adagolni?

Kurkuma: Általános ajánlás az, hogy 50-500 mg kurkumint tartalmazó kurkumát vagy annak a kivonatát érdemes magunkhoz vanni. Ha veszel gyógynövényboltban kurkumát  a hátuljára rá van írva, hogy menyi belőle a kurkumin, erre érdemes fogyelni.  Standardizált kivonatot válassz, ami azt jelenti, hogy állandóan pl 95%-os a hatóanyag tartalma, nem pedig eltérő. Mert ha nagyok az eltérések, nem tudod pontosan adagolni.  A kurkuma mellé érdemes lehet naringint/piperidint, ezek felszívódásfokozók használni. Vagy ami a legegyszerűbb grapefruit lével idd meg, mivel abba van egy olya hatóanyag, nevezetesen az imént említett naringin, ami a felszívódását fokozza a kurkumának. Viszont más gyógyszert figyelj, hogy ne ilyen felszívódási hatékonyságot növelővel vegyél be, mert eltérhet a hatása, fogamzásgátlóknál főleg.

A tömjénfa adagolása pedig elérheti a napi háromszori 1800mg-ot is, ami sszesen 5400 mg-os napi dózist jelent. Ha kezdő vagy a napi háromszor 800-1200 mg-os dózis is biztosan használni fog. A fájdalom mértékétől függően érdemes emelni a dózist.

A gyömbér általános alkalmazása 1000-3000 mg-ig terjed. Általában, ha teában vagy szárítmányban alkalmazzák akkor az átlagos dózis 1 g = 1000mg. Hogy legyen viszonyításotok, 1 g gyömbért egy teáskanál szárított rizóma tartalmaz, 2 csepp tinktúra, 4 csésze gyömbértea vagy 250 ml gyömbérsör. 

izület izületi fájdalom porckopás kurkuma curcuma longa tömjénfa gyömbér gyömbérsör fájdalomcsillapító fájdalomcsillapítás enyhülés izületi gyzlladás arthritis

Források :

Clinical Evaluation Of Boswellia Serrata (Shallaki) Resin In The Management Of Sandhivata (osteoarthritis) 

Belcaro G, et al. Product-evaluation registry of Meriva®, a curcumin-phosphatidylcholine complex, for the complementary management of osteoarthritis. Panminerva Med. (2010)

Belcaro G, et al. Product-evaluation registry of Meriva®, a curcumin-phosphatidylcholine complex, for the complementary management of osteoarthritis. Panminerva Med. (2010)

Belcaro G, et al. Efficacy and safety of Meriva®, a curcumin-phosphatidylcholine complex, during extended administration in osteoarthritis patients. Altern Med Rev. (2010)

Comparing Analgesic Effects Of A Topical Herbal Mixed Medicine With Salicylate In Patients With Knee Osteoarthritis 

Tovább
0

Egyél többet, hogy fogyj !



leptin fogyás diéta kalória egyensúly hormonrendszer energia energiafelhasználás pajzsmirigy hipotalamusz zsírsejt zsír csont petefészek

Sokan hamisan azt hiszik, hogy a testsúlycsökkenés, fogyás az csupán arról szól, hogy a szervezettől megvonjuk a kalóriákat. Azonban ma már a kutatások is azt bizonyítják, hogy a leptin nevű hormonnak nagy szerepe van, az ideális és egészséges fizikum kialakításában. 


Mi is a leptin? 

A leptin egy hormon, amit a szervezet zsírsejtjei termelnek, gyakran emlegetik “jóllakottság” hormonként is, vagy akár az “éhség” hormonjának is hívják. A leptin az agyra hat, különösen a hipotalamuszra. A leptin azt a jelet küldi az agynak, hogy elegendő mennyiségű zsír illetve energia áll a rendelkezésre, így nem kell többet enni, le lehet állni az evéssel. Továbbá azt a szignált ( jelet ) is küldi, hogy lehet égetni a kalóriákat normál ütemben, vagy akár fokozottan is, mivel elegendő tápanyag áll a rendelkezésre. A termékenységben, immunitásban, bizonyos agyi létfenntartó folyamatokban is fontos szerepet játszik. A leptin fő feladatai közé tartozik az energiamérleg szabályozása, a általunk elfogyasztott energia mennyisége és hogy abból mennyit alakítsunk át zsírrá. 

A leptin azért alakult ki, hogy megelőzzük általa az éhínséget illetve a túlevést egyaránt, így segíti a szervezetünket, hogy jó túlélők legyün. Az imént írtam, hogy az agynak ad jeleket a leptin, méghozzá olyant, hogy mikor és mennyit eszünk, illetve azt, hogy mekkora mennyiségű zsírszövet van a testünkön. A sok leptin azt mondja az agynak, hogy van elég tápanyag, biztonság van, viszont a kevés leptin azt mondja az agynak, hogy baj van, el kell kezdeni raktározni, illetve visszafogni a kalóriaégetést, mivel éhezés veszélye áll fenn. 

Leegyszerűsítve: eszünk , a testzsírunk emelkedik, a leptin szintje emelkedik, ezáltal kevesebbet eszünk, több kalóriát égetünk.

Ha viszont, nem eszünk/keveset, a testzsír lecsökken, a leptin szint lecsökken ezáltal többet eszünk és kevés kalóriát égetünk. 

Ha az elhízott emberek sok testzsírral rendelkeznek, nem azt a jelet kellene kapniuk az agyukban, hogy leállhatnak az evéssel, mivel magas a leptinszintjük? De igen ! Azt a jelet kellene kapniuk, hogy elég, biztonságban vagy, égetheted a kalóriákat. Azonban a helyzet az, hogy egy csomó leptin van a véráramban, viszont valamiért az agy “ nem látja”. Ezt nevezzük leptinrezisztenciának. Azért rezisztencia, mert úgymond az agy ellenáll a leptinnek. Hasonló ez, mint a inzulinrezisztencia, mivel a hasnyálmirigy termeli az inzulint, csak a sejtjeinken lévő receptorok zárva vannak, így az inzulin nem képes kiváltani a jelet. Leptinrezisztencia fennállása esetén, az agy teljes működése megváltozik, mivel mindent bevet annak érdekében, hogy a testtömeget/ testzsírt gyarapítani tudjuk. A szervezetünk egy túlélőgép, nagyon precíz, kifinomult, épp emiatt is kell folyamatosan figyelni rá. 

Ilyen eseben, az ember nem energikus, csökken a motiváció a hétköznapi dolgok elvégzésére, inkább csak pihengetne, ülne vagy akár feküdne, hogy takarékoskodni tudjon.  Az egészséges test tartalmaz zsírt egyértelműen, csak megfelelő mennyiségűt, egyik véglet sem jó, sem a túl szálkás izomzat, sem pedig a túlságosan elhízott. 


Úgy gondolom, hogy a leptin megér még egy írást, ebben a részben ismertettem a leptin jelentőségét a szervezetben, a leptinrezisztenciát. Viszont, hogy mint mindennek, jó legyen a vége, a következő cikkben pedig a megoldásról ejtek szót. 


Kellemes olvasást!


Források:

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/23359004

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3281561/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/8532024/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/25232147

http://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0026049514002418

Tovább
0

Menstruációs zavaraid vannak? Itt a megoldás !



menstruáció progeszteron ösztrogén hormon nemi ciklus vérzés mellérzékenység hasfájás ösztrogéndominancia batárcserje Vitex agnus-castus depresszió alvászavar PMS premenstruációs szindróma

Ahogy az már tőlem megszokott, valamilyen érdekes növénnyel állok elő, amelyet réges-régen alkalmaztak már, csak manapság kissé homályba temettetett. Ez a csodálatos növény, a barátcserje ( Vitex agnus-castus), a neve onnan jött, hogy a szerzetesek a kolostorokban használták nemi vágyuk csökkentésére, hogy eleget tudjanak tenni az elhivatottságuknak. Érdekes hogy a női hormonok termelődését elősegíti, a férfi hormonokét, mint például a tesztoszteron, csökkenti, ezáltal a nemi vágyat is. Viszont amiért elhoztam nektek hölgyek, azért van, mert képes csökkenteni a PMS, premenstruációs szindróma tüneteit. Hatásos a hőhullámok, a puffadás, ingerlékenység, alvászavarok, depresszió és különböző hangulati rendellenességek fennállása esetén. 


Milyen esetek fennállása esetén veheted még hasznát?

Hölgyektől gyakran hallom, hogy emlőérzékenységet tapasztalnak néhanapján.  Szerencsére ez a növény hasonlóan hat a dopaminhoz, ami csökkenti a szervezet prolaktin szintjét. A prolaktin egy hormon, ami várandósság alatt - mennyivel szebb szó, mint a “terhesség”, ha valaki tehernek érzi, az más helyzet.- termelődik a nőkben, méghozzá azért, hogy elindítsa a tejelválasztást, így a kisbabát tudja szoptatni. A PMS tüneteihez 50-80%-ban hozzátartozik az emlőérzékenység, viszont nyugalom, ez csak az esetek 1%-ában jelent rákos elváltozást, ami nagyon kicsi szám. Továbbá azt is el lehet kerülni megfelelő életvitellel. Anti-ösztrogenikus hatással is rendelkezik, ami tovább javíthatja az érzékenység tüneteit. 

A PMS hatására kialakuló fejfájásokat, migréneket, hasogatást hatékonyan képes elmulasztani illetve csökkenteni 

Van egy olyasfajta vizsgálat, hogy kettős vak placebokontrol.A kettős vak placebokontrollos vizsgálat annyit tesz, hogy sem az orvosok, sem a résztvevők nem tudják, ki kap hatóanyagot és ki kap csak úgymont “üres” hatóanyag nélküli tablettákat, gyógyszerformát.  A placebokontrollos vizsgálat végeredményeként arra jutottak, hogy, a barátcserje a fejfájásokat 30%-al, az idegességet 55%-al, a nyugtalanságot 60%-al, a depressziót 67,5%-al, a mell fájdalmait 97,8%-al, a puffadást pedig 100%-ban megszüntette. Ezek a százalékos javulások a placebo csoporthoz képest lévő javulást jelzik. Egy másik kettős vak placebokontrollos vizsgálatban is átlagosan 52%-os javulást tapasztaltak a barátcserjét használók, a placebo csoporthoz képest. Tudom, ebben a részben nagyon sok lett a százalékolás, viszont ezzel úgy érzem nagyon jól lehet szemléltetni a javulás mértékét. 

Egy kutatásban azt is találták, hogy 20-240 mg szárított növénnyel egyenértékű kivonat hatásosan csökkentette az erős vérzéseket menstruáció idején. Ezáltal komfortosabb lett a napi életvitel, gondolom hölgyek számára ez egyértelmű. 

Hatásosan képes növelni a szérum ösztrogén, illetve progeszteron szintet a barátcserje. Az ösztrogén szint növekedés a vérben 24,3% - 115,5% volt, míg a progeszteron emelkedése 32,14% - 76,79% volt. A női nemi ciklus két nagyon fontos hormonja a sok közül az ösztrogén. Az ösztrogén szerepe a másodlagos nemi jellemek kialakulásától kezdve, a méhnyálkahártya vastagodásán át a menstruációs ciklus szabályozásáig tart. A progeszteron a nemi ciklus második felében képződik a petefészekben a luteinizáló hormon (LH) hatására. A megrepedt tüsző helyén kialakult  sárgatest ( corpus luteum) állítja elő. Peteérés után az ösztrogénszint elkezd csökkenni, és a megvastagodott méhnyálkahártya csökkenni kezd, és a méhnyálkahártya elkezd leválni, ezt ívjuk menstruációnak. A progeszteron egyik fő feladata a méhnyálkahártya átalakítása, a minőségének javítása, hogy a megtermékenyített petesejt hatékonyan be tudjon ágyazódni a méh falába. 

Hogyan érdemes alkalmazni? 

Akár tea formájában, akár valamilyen kivonat, vagy tinktúra képében is alkalmazható. Általános dózisa 50 mg -250 mg naponta. Mivel tartalmaz zsíroldékony hatóanyagokat is, érdemes alkoholos kivonatot választani. 

Most pedig következzen egy saját tapasztalat.

A saját alatt nem azt értem, hogy megjött tőle a menstruációm, hanem azt, hogy hölgy ismerősömnek 72 napot késett. Felvetettem neki a témát, hogy szerintem érdemes lenne megpróbálnia. Ő tea formában választotta, napi 2 alkalommal ivott 1,5 g teafüvet tartalmazó italt. A csoda meg is lett a negyedik napra, igen, a negyedikre. Azt gondolom mindenképp érdemes kipróbálni, ha hasonló panaszokkal élsz te is. Persze a megfelelő táplálkozás illetve életmód kialakítása is legyen egy fontos célod. 


Kellemes olvasást !

menstruáció progeszteron ösztrogén hormon nemi ciklus vérzés mellérzékenység hasfájás ösztrogéndominancia batárcserje Vitex agnus-castus depresszió alvászavar PMS premenstruációs szindróma


http://www.ema.europa.eu/docs/en_GB/document_library/Herbal_-_HMPC_assessment_report/2011/08/WC500110098.pdf

Ibrahim NA, et al. Gynecological efficacy and chemical investigation of Vitex agnus-castus L. fruits growing in Egypt. Nat Prod Res. (2008)

YE Q, et al. Casticin, a flavonoid isolated from Vitex rotundifolia, inhibits prolactin release in vivo and in vitro. Acta Pharmacol Sin. (2010)

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/11129515

Dose-dependent Efficacy Of The Vitex Agnus Castus Extract Ze 440 In Patients Suffering From Premenstrual Syndrome 

Use Of Vitex Agnus-castus In Migrainous Women With Premenstrual Syndrome: An Open-label Clinical Observation 
 

Tovább
1

Okosan csináld a zsírégetést !



afterburn afterburn effect fatburning HIIT high intensity magas intenzitás tabata kalória fit zsírégetés utózsírégető hatás fogyás diéta kutatás tanulmány

A világban minden úgy működik, hogy amikor elkezdesz valamit, még nagy valószínűséggel kevésbé értesz hozzá, majd ahogy fejlődsz, kiválónál-kiválóbb praktikákat lelsz meg. Én úgy gondolom, ha fejleszted magad olvasással, akkor ezt a tanulási folyamatot nagyon is fel tudod gyorsítani, ezen felül előbb éred el a kívánt fizikumodat.

Hogyan is akarok neked ebben segíteni?

Nagyon egyszerű, van egy olyan állapota a szervezetnek, amit angolul afterburn effect-nek hívnak. Magyarul talán a legmegfelelőbb kifejezés rá az utólagos energiafelhasználás illetve kalóriafelhasználás. Mint tudod, a golf, a súlyemelés, a tour de france is mind egy edzés. Csupán az időtartamuk és az intenzitásuk változik. Itt jön a képbe az afterburn/ excess post-exercise oxygen consumption ( edzés utáni oxigénfelhasználási többlet) EPOC. Ez azt mutatja meg, ha te elmentél edzeni a  terembe súlyzózni biztosan érezted úgy, hogy még akár 1-2 nappal edzés után is mintha folyamatosan éhes lennél annak ellenére, hogy régebben volt az edzés. Ilyenkor voltál ebben az utózsírégetési folyamatban. Mivel az edzésed intenzitása nagy (volt 70%-os vagy afelett), így az izmaidnak több idő szükséges a regenerációhoz, több glikogént és aminosavat ürítettél ki edzés alatt. - A 70%-os intenzitás azt takarja, hogy a maximális pulzusodnak a 70%-a.  A maximális pulzus kiszámítása . Több képlet létezik a max pulzus kiszámolására. A régebben használt igen egyszerű „Maximális pulzus = 220 mínusz életkor“ . Így ha te 20 éves vagy, akkor a maximális pulzusod 200 nak tekintendő, a 200-nak a 70%-át pedig egyszerű számítással megkaphatod.  -Viszont ennek van egy olyan áldásos hatása, hogy a edzésen mondjuk elégetsz 600Kcal-t, viszont utána nem a nyugalmi értékre tér vissza a kalóriafelhasználásod, hanem akár 5-15%-kal is nőhet. Ez olyan, mintha kapnál 15% kedvezményt a szervezetedtől ! 

Egy tanulmányban, ahol a résztvevők erőteljesen 45 percen át kerékpároztak, körülbelül 190 kcal-al égettek el több energiát az edzés utáni 14 órában, mint egy átlagos napon. Így 190 kcal-al többet égettek el még pihenés közben is. Egy másik vizsgálatban pedig metabolikus szindrómával küzdőket vizsgáltak, azt találták, hogy az EPOC jelentős pozitív hatásokkal kecsegtetett. Például javult az inzulinérzékenységük, csökkent a testtömegük, a testzsírjuk. Elhízottakon és cukorbeteteken egyaránt segít.


Mennyit érdemes edzeni?

A kutatásból az jött ki, hogy minél nagyobb az intenzitás, illetve minél hosszabb az időtartam, az afterburn effect annál nagyobb mértékű. Viszont ha ésszerűen belegondolunk akkor nem érdemes a végtelenségig fokozni. 


Milyen edzésformák segítketnek neked ?
 
Érdemes lehet megpróbálnod a:  HIIT edzést, a tabatát, kipróbálhatod Matt Miller ajánlását az 1:2 arányt. Ami azt jelenti, hogy 1 percet edzel folyamatosan, majd 2 percet pihensz. Itt is egy példa rá:  5 perc bemelegítés, 60 másodperc gyors futás, ezt követi 120 másodperc regeneráló/lassú séta. Ezt érdemes 6-8 alkalommal eljátszani. Persze a bemelegítés nélkül. Majd a végén jöhet 5 perc lazító séta. Egész úton hazafelé pedig égeted a zsírt ! :) Remélem tudod, hogy nem is feltétlen mindig más sémáját követni, te magad is találhatsz ki hasonlóakat. Az edzés utáni fáradtság illetve éhségérzet szerintem mutatja azt, hogy mennyire volt kimerítő az edzésed. 


Egy bónusz tény az afterburn effect-ről.

 Ha diétázol vagy fogyni vágysz és már sok ideje megy az edzés, belassult az anyagcseréd. Akkor egy HIIT vagy valamilyen nagy intenzitású edzés után bevezethetsz egy csaló étkezést. Mivel a szervezeted annyira ki van éhezve, hogy minden tápanyagot az izmok regenerálására, a glikogénraktárak feltöltésére fog küldeni. Megjegyezném, hogy  a csalónap is normális méreteket öltsön. Mondjuk aznap, megehetsz 1,5-2x annyi kalóriát, ha csalónapról van szó, ha csaló étkezés, akkor az étkezésed tápanyagtartalmát szorozd fel ennyivel. 

Kellemes olvasást és kiváló alakot kívánok mindenkinek !
Ha kérdésetek van, kommentben nyugodtan tegyétek fel !

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC2991639/
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/17101527

afterburn afterburn effect fatburning HIIT high intensity magas intenzitás tabata kalória fit zsírégetés utózsírégető hatás fogyás diéta kutatás tanulmány

Tovább
0

Ezért érdemes tojást enned, ha egészséges akarsz maradni 



tojás tojásfehérje tojássárgája fehérje sárgája vitamin zsírsav omega-3 EPA DHA lutein zeaxanthin karotinoid retinol kolin avidin koleszterin hormonok

Nem vagyok tyúkanyó, viszont világ életemben imádtam a tojást. Úgy szoktam gondolkodni, ha valamit szeretek, jó ízzel elfogyasztok és még utána is jól érzem magam, akkor arról nagy bizonyossággal állíthatom, hogy egészsges számomra. Azért fontos kitétel az, hogy még utána is jól érzed magad. Mivel én régebben voltam nagy családi lakomákon, belaktam minden jóval - persze nem összetétel, hanem íz tekintetében jó- utána pedig annyira rosszul voltam, hogy levegőt is alig kaptam. Régóta, már vagy 1,5-2 éve rendszeresen, néhány kivételtől eltekintve, a reggelim fő alkotórésze a tojás. El akarom nektek mesélni azt, hogy mennyi csodálatos tápanyag is rejlik ebben az egyszerű ételben.

Miből is áll egy tojás ?

Két részből áll, ha leegyszerűsítjük, sárgájából és fehérjéből. Most a fehérje részével kezdem a bemutatást. Ahogy a név is mutatja, nagy százalékban fehérjéből áll, tele fontos aminosavakkal. Emellett a tojásfehérjében B-vitaminok vannak, mint például a Biotin (B7-vitamin). Viszont tartlmaz egy olyan nevű fehérjét, hogy avidin. Az avidin nevű fehérje hozzákapcsolódik a biotinhoz,  ezáltal az hatástalanná válik. Viszont az emberek egy nagyon okos ötlettel, a sütéssel főzéssel, ezt az avidin nevű fehérjét inaktiválni tudják, így a szervezet számára felvehető a biotin a tojásból, továbbá a fehérje könnyebben emészthetővé válik. Ezért is érdemes megsütni/főzni a tojást. 

A másik része, gondolom már ki is találtátok, hogy a sárgája. A tojás sárgája 46% olajsavat tartalmaz, ami egy omega-9 zsírsav és az olivában is megtalálható. 38% telített zsírt és 16% többszörösen telítetlen zsírt tartalmaz. Az, hogy a tojás milyen arányban  tartalmazza a zsírsavakat, attól függ, hogy a tyúkanyó szépen kapirgálhatott-e a réten és füveket evett. Vagy pedig egy tápot kapott és be volt zárva másik húszezer csirkével. Jelzem, hogy amelyik szépen természetes táplálékon él abban sokkal több az omega-3 olaj, mint az omega-6. Gondolom tudjátok, mivel egészséggel kapcsoaltos cikkeket olvastok, hogy a népbetegségek egyik fő okozója a magas omega-6 arány az ételekben. Ami a takarmányok, illetve a nagyüzemi állattartás miatt alakult ki. Jobban mondva a nem megfelelő életkörülmények miatt. 

A szervezetben az alfa-linolénsavból  (ALA) -ból eikozapentaénsav (EPA) és dokozahexaénsav (DHA) keletkezik. Ezeket hívjuk omega-3 zsírsavaknak egyébként. Ha  a halolajkészítményeket a kezedbe veszel, fel vannak tüntetve, hogy mennyi EPA és DHA van benne. Emberekben, az ALA átalakul EPA és DHA-vá, viszont ez az átalakulás nem teljesen hatékony, rádásul ahogy öregszünk, is csökken a hatékonysága az átalalkulásnak. Ezért is érdemes rendszeresen fogyasztani tojást illetve halakat, tengeri élőlényeket. 

A tojásban még rengeteg karotinoid is található, mint például a lutein és a zeaxanthin. A karotinoidokból keletkezik az A-vitamin, azért érdemes előnyben részesíteni a karotinoidokat, mivel pontosan annyi A-vitamint gyárt le a szervezet, amennyire szüksége van. Így a túladagolás esélytelen. Ezek a vérplazmában a karotinoid koncentrációt kiválóan megemelik, továbbá a szemben is növekszik a mennyiségük. A tojássárgája még kiváló forrása a kolinnak, ami kiváló májvédő, szellemi frissességet biztosít, fokozza  a zsírvesztést és a koleszterinszintet rendben tartja. 

A koleszterin, ami a tojásban található, remélem mindenki tudja, hogy nagyon hasznos a szervezet optimális működése szempontjából. Ez egy zsíroldékony anyag, ami előanyaga nagyon sok hormonnak, mint Pl: pregnenolone,progeszteron,ösztrogén, kortizol, DHEA és a tesztoszteronnak is Az epesavak, ami a zsíremésztés fontos elemei is koleszterinből képződnek. A D-vitamin előállításához is elengedhetetlen a szervezetben a jelenléte. 

Egy 12 hetes vizsgálatban 37 kettes típusú diebéteszest beállítottak alacsony szénhidráttartalmú diétára. Majd kettéosztották őket olyan csoportokra, amelyben az egyikben 3 gész tojást fogyasztottak naponta, a másik csoportban pedig 3 tojásfehérjét naponta. Mindkét csoportban csökkent a testtömegük, javult az inzulin érzékenységük - ami kiváló előrelépés cukorbetegek számára- és a lipidprofiljuk is alakult pozitív irányba. Egy hasonló kutatás, amiben ugyancsak az egész tojás illetve a tojásfehérje fogyasztást hasonlították össze, azt találták, hogy még a szervezetben lévő gyulladások is hatékonyabban csökkentek a teljes tojást fogyasztóknál. 

Így gondolom már mindenki leszűrte, hogy a tojást a tyúkanyó azért egyben tojja ki, mert az úgy a optimális. Régebben én is kidobáltam a sárgáját, évekig, szóval én is keresztül mentem ezen a folyamaton. Viszont már jóideje egész tojásokat fogyasztok. Néhanapján, ha úgy érzem veszek tojásfehérje rudat, tojásfehérje levet, illetve totu-t. De nem dobálnám ki a sárgáját, tudván, hogy milyen fontos tápanyagokat rejt. 

Kellemes olvasást kívánok és egyetek tojást :) !


Források:


 Blesso CN, et al. Effects of carbohydrate restriction and dietary cholesterol provided by eggs on clinical risk factors in metabolic syndrome . J Clin Lipidol. (2013)

Blesso CN, et al. Whole egg consumption improves lipoprotein profiles and insulin sensitivity to a greater extent than yolk-free egg substitute in individuals with metabolic syndrome . Metabolism. (2013)

Ohman M, et al. Biochemical effects of consumption of eggs containing omega-3 polyunsaturated fatty acids . Ups J Med Sci. (2008)

Goodrow EF, et al. Consumption of one egg per day increases serum lutein and zeaxanthin concentrations in older adults without altering serum lipid and lipoprotein cholesterol concentrations . J Nutr. (2006)

Zeisel SH, da Costa KA. Choline: an essential nutrient for public health . Nutr Rev. (2009)

Small DM. George Lyman Duff memorial lecture. Progression and regression of atherosclerotic lesions. Insights from lipid physical biochemistry . Arteriosclerosis. (1988)
 

Tovább
0

Ha depressziós vagy esetleg rossz a  kedved, lehet hogy csak omega-3 hiányod van



Az omega-3 zsírsav az embert a fejlődése során mindmáig végigkísérte. Én nem szeretek különbséget tenni bizonyos tápanyagok között, hogy melyik fontosabb a másiknál. Azt gondolom, hogy mindegyik nagyon fontos. Játsz el a gondolattal, melyik ujjadra engednéd meg, hogy rácsapjanak egy nagyot kalapáccsal. Nyilván az őszinte válasz az, hogy egyikre sem. A szervezet ugyanígy működik, minden anyag fontos a számára, csupán egyes anyagokból, jelen esetben az omega-3 zsírsavból gyakori a hiány. Az ideális korokban, mondjuk 100 évvel ezelőttől kezdve, visszafelé, az őskor felé haladva az időben, az omega-3 fogyasztás úgy nézett ki, hogy az omega 3:omega-6 aránya 1:1 volt. Itt a zsírsavak arányára gondolok a szervezetben, amikor bejött a takarmányozás, az állatok tömeges “termelése” -tenyésztése- , akkor ez az arany közép eltolódott 1:10 vagy egyeseknél 1:20-as arányra. Én is nagyon optimista ember vagyok, viszont itt az 1-es számot az omega-3 jelenti. 

Mi is az omega-3 zsírsav?

Ez a zsírsav eikozapentaénsav (EPA) és dokozahexaénsav keverékéből áll. Ami nagyon fontos a szervezet számára. Az agy kb 80%-a zsír, így látható is az a tény, hogy ha valaki kevés omega-3 zsírsavat fogyaszt, miért is alakulnak ki mentális zavarai. Leginkább a halakban, állati húsokban -legeltetett állatok húsában és tejében- és fitoplanktonokban lelhető fel. 

Hogyan érdemes fogyasztani?

Sokan halolaj formájában isszák - köztük vagyok én is, minden nap legalább 10 ml lazacolajt fogyasztok el, még akkor is ha aznap eszem halat- , vagy halolaj kapszulát szednek, kiváló opció még az, ha heti rendszerességgel valaki halakat fogyaszt. A lazac, tőkehal, csuka, harcsa, fogas és makréla fogyasztása is nagyon egészséges. Ha valaki vegetáriánus és nem fogyaszt állati eredetű termékeket, kiváló alternatíva lehet számára a kendermag, kender protein vagy valamilyen kendermagolaj, a spirulina és a chlorella is kiváló forrásai az ALA-nak.


Amire pedig utaltam az írásom címében, a depresszió és az omega-3 kapcsolata. Sok cikket elolvastam amiből az szűrhető le, hogy depresszióban, bipoláris zavarokban, skizofréniában, terhesség utáni depresszióban mind hatásos az omega-3 zsírsav/halolaj kiegészítés. 

Omega-3 fatty acids in major depressive disorder. A preliminary double-blind, placebo-controlled trial. Ebben a kettős van placebo kontrollos vizsgálatban 28 embert vizsgáltak meg, akik depresszióban szenvedtek. A vizsgálat időtartama 8 hét volt, 4400mg EPA és 2200 mg DHA-t kaptak 8 hétig, a konklúzió az lett, hogy az omega-3 zsírsav kiegészítés hatására csökkentek a depressziós tünetek.

(2) Cognitive and physiological effects of Omega-3 polyunsaturated fatty acid supplementation in healthy subjects.  Ennek a vizsgálatnak az volt az érdekessége, hogy teljesen egészséges egyéneket vizsgáltak meg az omega-3 zsírsavak hatását az egészségre. Úgy gondoltam, hogy ezt a végére hagyom, viszont anyira izgatott lettem általa, hogy muszáj volt a második helyre beillesztenem. Harminchárom egészséges felnőttet választottak ki, 35 npon keresztül napi 4g halolajat (1600mg EPA és 800mg DHA-t). A konkluzió az lett, hogy a vérplazmájukban az omega-3:omega-6 arány normalizálódott. Ennek az lett az eredménye, hogy az általános kedvük javult, energikusabbak lettek a nap folyamán, csökkent az agresszivitásuk, csökkent a fáradtságuk és a rosszkedvük is. Ami fejlődés még tapasztalható volt a feladatok során az a gyorsabb munkavégzés, a csökkenő hibaszám a feladatoknál és a csökkent reakcióidő is. 

(3)Addition of omega-3 fatty acid to maintenance medication treatment for recurrent unipolar depressive disorder. Kettős van placebo kontrollos vizsgálatban, 20 súlyos depresszióval küzdő egyénnek napi 2 g etil észterezett -nem a legjobb minőség- EPA-t adtak 4 héten át.A konklúziója az lett a vizsgálatnak, hogy  szignifikánsan csökkentek a depressziós tünetek a halolajjal kezelteknél már 3 hét után is. 

(4) Omega-3 fatty acids for major depressive disorder during pregnancy: results from a randomized, double-blind, placebo-controlled trial. Its az omega-3 zsírsav hatását vizsgálták depressziós kismamákon. A kismamák 8 héten keresztül napi 2200mg EPA és 1200mg DHA-t kaptak     menhaden olajat -egy atlanti óceénban élő halfajta- . A kutatás eredménye az lett, hogy a kismamák akik fogyasztottak a halolaj által EPA és DHA-t csökkentek a depressziós tüneteik a placebo csoportéhoz képest. Ez már csak én jegyzem meg hozzá, hogy valószínűleg azért is lép fel depresszió a várandósság alatt, mivel a magzat fejlődéséhez minden szükséges tápanyagot az anyai szervezet megad. Ebből következik, hogy a magzat szervezete prioritást élvez az anyával szemben. Pontosan ezért alakulnak ki a várandósság alatt a kismamában hiánybetegségek. Mivel az emberek 90%-ának nem megfelelő a táplálkozása. Várandósság alatt fokozottan érdemes lenne figyelni ezekre, sőt mi több, már várandósság előtt legalább fél évvel el kell kezdeni a tudatos étkezést és a táplálékkiegészítők használatát.


A kutatásokból főleg az értékes adatokat halásztam ki, hogy érthetőbb legyen. Az pedig, gondolom mindenki számára világos lett, hogy akár egészséges vagy akár valamilyen depressziós agresszív tüneteid vannak, az omega-3 kiegészítés mindenképp a hasznodra lehet. Ha már orvosi kezelés alatt állsz, az orvosodnak vagy gyógyszerészednek mindenképp érdemes felvetni ezt az ötletet.

 

kellemes olvasást kívánok minden kedves olvasómnak !
 

 

Tovább
0

Ahogy rám talált a hivatás



egészség hivatás biography kezdet

Úgy gondolom, hogy elnyerjem a bizalmatokat, egy kis bevezetővel kezdem. 24 Éves vagyok, a gyógyszerészeti karon tanulok, emellett az egészséges élet mellett köteleztem el magam. Az elmúlt évek során nagyon sok sportot kipróbáltam, mint például: atlétika, futóversenyek, teljesítménytúrák a természetben, súlyzós edzés, súlyemelés, crossfit, mountain bike-ozás és még biztos van olyan ami most nem jut eszembe. Én úgy éreztem, hogy mindegyik sport megtanított valamire, viszont a közös nevezőjük az volt, hogy a kiegyensúlyozott, magas energiaszint eléréséhez mindenképp a táplálkozással kell kezdeni. Persze erre nem első alkalommal jöttem rá, mikor az iskolában 12 évesen elkezdtem sportolni, hanem legalább kellett hozzá 2-3 év, hogy rájöjjek. Persze azóta is folyamatosan fejlesztem. 

Világ életemben olyan voltam, hogy szerettem megfigyelni dolgokat, például magamon kísérletezgettem. Hogy megeszem ezt az ételt, mondjuk tojást valamennyi pirított szalonnával, akkor utána minden sport jól ment, ezt is szerettem. Viszont kipróbáltam azt az utat is, amikor zabkását ettem reggelre, fehérjeporral. Utána edzéseken mindig figyeltem, milyen teljesítményre vagyok képes az étkezés által. Amikor néhány év leforgása alatt viszonylagosan úgy éreztem, hogy jó a táplálkozásom, elkezdtem kacsintgatni a táplálékkiegészítők után. Eleinte vitaminok, ásványi-anyagok, gyógynövénykivonatok érdekeltek -akkoriban a halolaj még nem, mivel féltem a zsírtól mint a tűztől: ) - és elkeztem ezeket is próbálgatni. Persze nem ész nélkül, hanem utánuk olvastam, nagyon sok könyvet átnyálaztam, beszéltem emberekkel, akik az akkori tudásom alapján, jók voltak a témában. Persze ez a nézetem azóta merőben megváltozott. De az élet egy tanulási folyamat, ha mindent tudnék, nem lenne értelme az életnek. 

A gyógyszerészség is azért jött az én életembe, mert nagyon érdekelt, hogy bizonyos hatóanyagok, milyen fiziológiai hatást váltanak ki, továbbá az, hogy én lehessek az, akihez bizalommal fordulhatnak az emberek. Mert tényleges biztos tudásom van. A tudás alatt én azt értem amit én kipróbáltam és megtapasztaltam, illetve láttam. Így nyugodt szívvel tudok ajánlani bizonyos hatóanyagokat, gyógynövényeket illetve ételeket, étel kombinációkat. 

Nagyjából 18 éves lehettem, amikor elkezdtem olvasni kutatási adatokat, valamiért nagyon megfogták a fantáziám, hajnalokig bújtam a könyveket és az internetet tudás után, mert nekem ez volt a szórakozás. A cikkírás és a blogolás ötlete onnan jött az én életembe, hogy megvan a téma, amit imádok. Ez az egészség, továbbá imádok beszélni, írni, méghozzá azért, hogy tovább adjam a tudásom nektek, az olvasóimnak. Egyszóval pont kapóra jött ez a kettő így egyben, mert annak élhetek ezáltal, amit imádok csinálni.  Szeretem azt, ha kultúrált kommentek vannak a cikkjeim alatt, meg is szoktam válaszolni őket, ha meglátom. 


Ez a szerelem, ami régóta tart, máig is hódolok neki. Az egészség szerintem egy összetett dolog. Azt értem alatta, hogy áll a táplálkozásból, a sportolásból, vagy valamilyen testmozgásból, amit imádsz, feltölt téged. Ezen felül még az emberi kapcsolatok és a magunkkal való kapcsolat is fontos szerepet játszik benn. Úgy szoktam elmagyarázni ezt, hogy képzeljük el, hogy van egy székünk, aminek mondjuk egy lába van. Nem tudom közületek, kedves olvasók melyiket választanátok, egy, két, három, vagy esetleg négy lábú székre ülni? Ja és úgy leülni, hogy nyugodtan hátradőlhess, személyi sérülés nélkül. Biztos van olyan, aki mondja, hogy, azért én még három lábon is egyensúlyozgatok, de biztos vagyok benne, hogy mindenki ha a szívébe néz, akkor a négy lábút választja. 

A cikkjeim során ki fogok térni a szék különböző lábai által szimbolizált életterületekre. 
Ha van kérdésetek, nagyon szívesen fogadom akár kommentben akár üzenetben.

Kellemes olvasást kívánok!
 

egészség hivatás biography kezdet

Tovább
0

Csúcs-hatás

blogavatar

Már kisgyermek korom óta az egészséges élethez vezető utat keresem, néhányat már meg is találtam ezen utak közül. Az írásaimmal pedig az a célom, hogy át tudjam nektek adni :) Itt is megtalálhattok már: https://www.instagram.com/drhealthylifeadventure/

Utolsó kommentek