Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
Csúcs-hatás

A szklerózis multiplex 7 korai jele



Ez a betegség vagy kórkép a mai társadalomban elég gyakori. Az idegrendszerünk egy csodálatosan felépített vasúti hálózathoz hasonlítható, ahol a vonatok időben érkeznek mindig. A vonat jelen esetben jelentse az ingerület terjedését. Ezen a csodás biológiai vasúthálózaton nagyon sok vonat halad át másodpercenként, már csak azzal is, hogy létezel. Semmire nem kell gondolnod, a szíved, a tüdőd, a májad a veséd és az összes többi szervrendszered tudja a dolgát. Akkor van baj, amikor ezek a vonatok nem tudnak megfelelően haladni, mivel a sínek károsodtak. A sín jelen esetben a myelin-hüvely, vagy a velőshüvely. Ez burkolja az idegsejteket és ezen ugrál az ingerület, akár 120 méter/ másodperces sebességgel. A szklerózis multiplex pedig az, amkor a vonat menne, csupán a sínek annyira megrongálódtak, hogy a haladás gátolt, illetve akadályozott. 

sclerosis multiplex SM egészség megelőzés

Amikről észre lehet venni:

Látással kapcsolatos problémák


A vizuális problémák az SM ( szkelóris multiplex, innentől fogva így rövidítem) gyakori tünete, mivel a gyulladás hatással van a szem látóidegeire. Ez homályos látást, kettős látást vagy látásromlást is eredményezhet. 

II. Bizsergés és zsibbadás 


Az SM az agy és a gerincvelő idegeit egyaránt érinti egyaránt. Általában a leépülés a perifériákon kezdődik el, vagy inkább ott lehet könnyebben észrevenni. A rezgésérzés vagy akár a zsibbadás is a korai tünetek közé tartozik. Az arc, karok, lábak zsibbadása a leggyakoribb. Viszont, ha úgy aludtál el, hogy ráfeküdtél a kezedre és elszorítottad a keringést részben, akkor nem SM-ed van :) .

III. Fájdalom és görcsök 


A krónikus fájdalom és a görcsök, akaratlan izomgörcsök is a tünetek közé tartoznak. Ez ugyancsak amiatt alakul ki, mert a vasúthálózat rongálódott, így a szerelvények nem is csoda, hogy nem tudnak  megfelelően, kellő sebességgel és helyre eljutni. 

IV. Egyensúlyproblémák


A szédülés és a koordinációs nehézségek sokszor csökkenthetik az egyén mobilitását. Ez nem is csoda, mivel ha az izmok nem úgy mozognak, ahogy azt gyári állapotukban megszokhattuk, nehezebbé is vállhat a mozgás. 

V. Húgyhólyag és emésztőrendszeri panaszok

A nem megfelelően működő hólyag egy másik gyakori tünete az SM-nek,  ez a betegséggel élők 80%-ánál előfordul. Ez magában foglalja a gyakori vizelést, vagy akár a vizelet megtartásának a hiányát. Egyszóval az ilyen emberek néha bepisilnek akaratlanul is. Viszont ezek a húgyúti tünetek könnyen kezelhetőek. A székrekedés, hasmenés és a végbél záróizmának az irányítása is hiányt szenvedhet.

VI. kognitív zavarok


Az SM-ben érintett emberek nagyrésze tapasztalja a memória romlását, azt hogy egyre kevesebb ideig tudnak bizonyos dolgokra koncentrálni. Beszédbeli problémák is felléphetnek, vagy akár a depresszió is.  


VI. Gyakori hangulatingadozások

Az érzelmi hullámvölgyek és hegyek váltogathatják egymást. Az érzelmek kevésbé kontrolláltak, ami magában foglalja azt is, hogy az illető folyamatosan nevet vagy akár sír megállás vagy bármilyen külső ok nélkül. Mivel az ember társas lény így valószínűleg nem csak annak okozhat problámákat, aki ennek a betegségnek az elszenvedője. Hanem annak is aki körülötte él, nagyban befolyásolhatja a hangulatát. Ami teljesen érthető is.

Megkérnék mindenkit arra, hogy úgy olvassa ezt a cikket, hogy ismeretterjesztő anyag. Ne diagnosztizáljon senki magán ilyeneket, arra hagyjuk meg a kiváló orvosokat. Ha valamilyen tünetet észreveszünk magunkon, hogy zsibbad a kezünk vagy a sok munka végett a szemünk elfáradt, még nem SM. 


Kellemes olvasást és egészséges életet kívánok !

Olvasd el az előző cikkemet is. A zsírpárnák kialakulásáról és került el azt !

Tovább
0

A menta javítja a memóriát és kismamáknak is nagy segítségére lehet 



A mentáról lesz szó ebben a cikkben, a menta növényfajhoz többen is tartoznak, a borsmenta a vizi menta és a fodormenta is. Ezek a növények különösen ismertek az elfogyasztásuk után maradó hűsítő érzésről. A mentol népszerű összetevője számos ételnek, italnak, salátáknak és mártásoknak egyaránt. Számos megnyerő előnyét most pedig megismertetem veletek.


Gazdag tápanyagokban


Kiváló antioxidáns, mivel tartalmaz a növény olajat ezért a zsírban oldódó alkotórészei kiválóan fel tudnak szívódni az emésztőrendszerből. Továbbá a B-9 vitamint is folát-ként tartalmazza ami, MTHFR1-gén mutáció esetén is kiválóan hasznosul.  Ez a mutáció az emberek kb 40%-át érinti, ami által a szervezet nem képes a bevitt folsavat foláttá alakítani. Ezért jobb, ha eleve folát-ként vesszük magunkhoz, így biztosított a hatékony hasznosulás. Ha a folsavat a szervezet nem képes foláttá alakítani idegrendszeri károsodás is kialakulhat, ezért érdemes erre figyelni.

14 g menta csupán 6 kalóriát tartalmaz
1 gramm rostot
A-vitaminból a napi bevitel 12%-át
Vasból a napi bevitel 9%-át
Mangánból a napi bevitel 8%-át
Folátból a napi bevitel 4%-át

IBS irritábilis bél szindróma esetén is hasznos lehet

Az IBS gyakori emésztőrendszeri rendellenesség, jellemzői közé tartoznak az emésztési zavarok, a gázképződés, puffadás és a bélrendi változások. A mentában lévő mentol az emésztőrendszer izmait segíti relaxált állapotba hozni, ezáltal képes javítani a tüneteken. Egy tanulmány szerint a borsmentaolaj hatására 75%-al javultak az IBS-es egyének tünetei.  Így érdemes lehet vele egy próbát tenni, akár tea, akár valamilyen étrendkiegészítő formájában. Kis érdekesség: A vizsgálatokban közel minden esetben a nyers leveleket használták, nem pedig étrendkiegészítőket. 


Javítja a memóriát és a mentális élénkséget


Egy tanulmány arról számolt be, hogy fiatalokkal öt percen át borsmenta olajat szagoltattak, majd letesztelték az agyi funkcióikat, arra a megállapításra jutottak, hogy a borsmenta-olaj javította a mentális fittségüket, az emlékezőképességüket. Ezeknek az olajoknak a hatására fokozódik az éberség, csökken a frusztráció, aggodalom és kevésbé érezzük magunkat fáradtnak. 

Szoptatós anyáknak is gyógyír

Azok a hölgyek akik szoptatják a gyerekeiket gyakran fáj a mellbimbójuk, megreped mellette a bőr. Kipróbálták azt, hogy szoptatás után ( nem előtt, mivel az irritálhatja a babát ), magában illóolajjal, olaj-víz keverékével, vagy gélesített olajjal kezelték a mellbimbójukat. Akik így tettek szoptatás után, szinte senkinél nem alakult ki a fájó felrepedezett bimbó. Egy kutatás arra mutatott rá, hogy a borsmenta gél hatékonyabb  volt az irritáció elkerülése szempontjából, mint a lanolin.

A jó lehelet 


A levelekből készült borsmenta tea hatékonyabb a szájszag és a rossz lehelet elkerülésében, mivel a növényben nem csak maga a tiszta mentol van, hanem mellette még számos hatóanyag, amik egymás hatását erősítve együtt dolgoznak. Továbbá gyakran ha azt mondják valakire, büdös a szája, akkor nem feltétlen a szájában van a bűzös szag, hanem a gyomrából, beléből jön fel. Például a hagyma szag sem a szájban hanem az emésztőrendszerben van. Így érdemesebb a teát fogyasztani ilyen esetekben is.

A legkiválóbb menta beviteli forrás maga a borsmenta növény, salátaként, önmagában levelet rágcsálva vagy akár teát iszogatva. A borsmentát otthon ki lehet ültetni a kertbe, vagy ha valaki városi életet él, akkor a balkonon is kiválóan éldegél.

Kellemes olvasást!

Olvasd el az előző cikkem, ami a hatékony alvásról szól.  Itt

Források:

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/9444592

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/17442122

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/17767120

https://www.onu.edu/files/zoladz_raudenbush_2005.pdf

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/19507027
 

 

Tovább
0

Vajon mindenki élhet egészségesen? 



Tanulás felismerés jutalom jutalmazás

Az eddigi élettapasztalatom, a tanultak és a kutatások alapján azt mondhatjuk, hogy az egészég ugyanolyan, mint az, izmok. Ha nem használjuk, nem foglalkozunk vele, nem fordítunk rá kellő figyelmet és időt, szépen lassan elillan és csak azon vesszük észre magunkat, hogy ülünk a váróteremben a kivizsgálásra. Legelőször leszögezném, hogy az egészség egy olyan adomány, amit mindenki születésével megkapott - pár kivételtől eltekintve -, viszont az ember olyan, hogy ami könnyen jött, arra nem fordít figyelmet, mert mindenkinek van eleve, miért dolgoznánk érte? 


Milyen kivételek vannak?

Tisztáznám, hogy pár ritka kivételt leszámítva, az emberek egészségesen születnek, a kisbabák makk egészségesek. Aki nem az valószínűleg valamiféle mérgezés, sugárzás, baleset vagy rendellenes táplálkozás következtében vált olyanná. Az orvostudomány manapság már több ezer teratogén ( magzatkárosodást előidéző ) hatóanyagot, illetve ártalmat ismert fel. Ezen tudás birtokában pedig egyre közelebb kerülhetünk a hőn áhított egészséghez. A kismamáknak érdemes nagy figyelmet fordítani már a várandosság tervezésekor is az egészségükre. Nem elég csak akkor elkezdeni megfelelően táplálkozni, illetve táplálékkiegészítőket szedni, amikor már az orvos mondja, hogy többen vannak.  

Mivan azzal aki nem teljesen egészségesen született? 


Pár kivétel van persze, akik bizonyos szervek, illetve végtagok nélkül jönnek a világra, de ők is óriási életszínvonalbeli változást érhetnek el, ha odafigyelnek a testük hívószavára.


Miért mondom azt, hogy lehet egészséges mindenki?

Hangyányit pontosítanék, méghozzá azt, hogy az lehet egészséges, aki elsősorban rájön arra, hogy mekkora kincs is ez. Van is egy szép mondás, miszerint. “Az egészség egy olyan korona, amit csak a beteg ember lát az egészséges fején.”

A legelső fontos pont az, hogy rájövünk arra, hogy az egészségért tenni kell. Had érzékeltessem egy példával. Mondjuk van egy ember, aki nem szeret fürdeni, mindig mondják neki a társai, hogy érdemes lenne egy mosakodást beiktatnia. Viszont csak akkor fogja ezt megtenni, ha az ő érdekében áll, illetve ha azt megértette, hogy neki is előnyös az, ha tisztálkodik.

A második pont az, hogy felmérjük az akkori állapotunkat, szakember bevonását ajánlom mindenképp, persze mi magunk is figyelhetjük a testünket, de érdemes számszerűsíteni az adatokat. Mint például a testsúlyt, testzsírszázalékot, energiaszintet és egyéb paramétereket. Légy te is olyan mint a GPS, először a kiiindulási pontodat keresd meg, majd utána abból kiszámíthatod, hogy hozzávetőlegesen mennyi ideig tart az út és merre vezet. 

A harmadik pontja szerintem a megfelelő információk begyűjtése, önfejlesztés. Hogy valamennyire mégis jártasak legyünk a témában. Esetleg szerezzünk be olyan könyveket, ami azt a területet célozza meg, ami a mi gyengénk a saját vagy szakember megítélése szerint. Például, ha valakinek vitaminhiánya van, érdemes elolvasni róla néhány könyvet, hogy ne csak a mások (nem megbízható forrást értem alatta) által adott információkra hagyatkozhassunk.

A negyedik pedig a cselekvés, ha már valamilyen tudást szereztünk a témával kapcsolatban érdemes belekezdeni. Ilyenkor kezdhetünk el edzeni, elmehetünk az első sétánkra a szabadban, vagy akár megvehetjük a kajakunkat, amivel majd a vizet fogjuk szelni. A fokozatosság nagyon fontos, mivel ha valaki kitalálja, hogy 2 hónap múlva lefutja a maratont, úgy, hogy van rajta 30 kg súlyfelesleg és 20 éve nem futott, szemmel látható, hogy a cél nem reális. Mindig adj magadnak időt. Sokan a kezdeti hév illetve motiváció által feltüzelve azt mondják, innentől minden nap edzek. Ha eddig semennyit nem mozogtunk, akkor érdemes felvezetni, először csak heti kettő, majd heti három és a terhelést fokozatosan emeljük. 

“ Nincs olyan, ami az úszásban a vizet helyettesíti”  

Az ötödik pedig az, hogy folytassuk a cselekvést. Adok hozzá egy kis segítséget. Mindig tűzzetek ki magatok elé féléves, havi illetve heti célokat. Észrevettem magamon, ha éppen nem készülök valamilyen megmérettetésre, ahol ott a határidő, arra edzek, akkor nincs kedvem elmenni edzen, ó még belefér ez a kaja, hát igyunk meg akár egy sört. Viszont, ha kitűztem magam elé akármilyen versenyt vagy célt, akkor már ki is pattantam az ágyból és vártam, hogy csinálhassam. Akár hajnali 4 volt akár este, mivel éreztem, hogy haladok a cél felé és ez adott erőt. 

Tanulás felismerés jutalom jutalmazás

Mi az amivel mozgásban tarthatod magad? 

A jutalmazás az, ami adja a benzint a motorodba. Ha minden heti, havi illetve féléves sikered után megjutalmazod magad olyan mértékű dologgal, amekkora a cél volt, sokkal nagyobb kedvvel láthatsz neki a cselekvéshez. Én például a cikkek után is jutalmazom magam, lehet hogy elmegyek egyet sétálni a természetbe, veszek egy könyvet, ami a kedvemre való vagy akár csak 1-2 órát itthon filmezek és közben pihenek, élvezem a munkám gyümölcsét. 


Kezd el amit már régóta diktál a szíved, akármi is az, akármit gondoljon róla a környezeted. Majd ha már látják azt, hogy a változásod megérte, ők is támogatni fognak!

Kellemes olvasát !

Tovább
0

Egyél többet, hogy fogyj !



leptin fogyás diéta kalória egyensúly hormonrendszer energia energiafelhasználás pajzsmirigy hipotalamusz zsírsejt zsír csont petefészek

Sokan hamisan azt hiszik, hogy a testsúlycsökkenés, fogyás az csupán arról szól, hogy a szervezettől megvonjuk a kalóriákat. Azonban ma már a kutatások is azt bizonyítják, hogy a leptin nevű hormonnak nagy szerepe van, az ideális és egészséges fizikum kialakításában. 


Mi is a leptin? 

A leptin egy hormon, amit a szervezet zsírsejtjei termelnek, gyakran emlegetik “jóllakottság” hormonként is, vagy akár az “éhség” hormonjának is hívják. A leptin az agyra hat, különösen a hipotalamuszra. A leptin azt a jelet küldi az agynak, hogy elegendő mennyiségű zsír illetve energia áll a rendelkezésre, így nem kell többet enni, le lehet állni az evéssel. Továbbá azt a szignált ( jelet ) is küldi, hogy lehet égetni a kalóriákat normál ütemben, vagy akár fokozottan is, mivel elegendő tápanyag áll a rendelkezésre. A termékenységben, immunitásban, bizonyos agyi létfenntartó folyamatokban is fontos szerepet játszik. A leptin fő feladatai közé tartozik az energiamérleg szabályozása, a általunk elfogyasztott energia mennyisége és hogy abból mennyit alakítsunk át zsírrá. 

A leptin azért alakult ki, hogy megelőzzük általa az éhínséget illetve a túlevést egyaránt, így segíti a szervezetünket, hogy jó túlélők legyün. Az imént írtam, hogy az agynak ad jeleket a leptin, méghozzá olyant, hogy mikor és mennyit eszünk, illetve azt, hogy mekkora mennyiségű zsírszövet van a testünkön. A sok leptin azt mondja az agynak, hogy van elég tápanyag, biztonság van, viszont a kevés leptin azt mondja az agynak, hogy baj van, el kell kezdeni raktározni, illetve visszafogni a kalóriaégetést, mivel éhezés veszélye áll fenn. 

Leegyszerűsítve: eszünk , a testzsírunk emelkedik, a leptin szintje emelkedik, ezáltal kevesebbet eszünk, több kalóriát égetünk.

Ha viszont, nem eszünk/keveset, a testzsír lecsökken, a leptin szint lecsökken ezáltal többet eszünk és kevés kalóriát égetünk. 

Ha az elhízott emberek sok testzsírral rendelkeznek, nem azt a jelet kellene kapniuk az agyukban, hogy leállhatnak az evéssel, mivel magas a leptinszintjük? De igen ! Azt a jelet kellene kapniuk, hogy elég, biztonságban vagy, égetheted a kalóriákat. Azonban a helyzet az, hogy egy csomó leptin van a véráramban, viszont valamiért az agy “ nem látja”. Ezt nevezzük leptinrezisztenciának. Azért rezisztencia, mert úgymond az agy ellenáll a leptinnek. Hasonló ez, mint a inzulinrezisztencia, mivel a hasnyálmirigy termeli az inzulint, csak a sejtjeinken lévő receptorok zárva vannak, így az inzulin nem képes kiváltani a jelet. Leptinrezisztencia fennállása esetén, az agy teljes működése megváltozik, mivel mindent bevet annak érdekében, hogy a testtömeget/ testzsírt gyarapítani tudjuk. A szervezetünk egy túlélőgép, nagyon precíz, kifinomult, épp emiatt is kell folyamatosan figyelni rá. 

Ilyen eseben, az ember nem energikus, csökken a motiváció a hétköznapi dolgok elvégzésére, inkább csak pihengetne, ülne vagy akár feküdne, hogy takarékoskodni tudjon.  Az egészséges test tartalmaz zsírt egyértelműen, csak megfelelő mennyiségűt, egyik véglet sem jó, sem a túl szálkás izomzat, sem pedig a túlságosan elhízott. 


Úgy gondolom, hogy a leptin megér még egy írást, ebben a részben ismertettem a leptin jelentőségét a szervezetben, a leptinrezisztenciát. Viszont, hogy mint mindennek, jó legyen a vége, a következő cikkben pedig a megoldásról ejtek szót. 


Kellemes olvasást!


Források:

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/23359004

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3281561/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/8532024/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/25232147

http://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0026049514002418

Tovább
0

Csúcs-hatás

blogavatar

Már kisgyermek korom óta az egészséges élethez vezető utat keresem, néhányat már meg is találtam ezen utak közül. Az írásaimmal pedig az a célom, hogy át tudjam nektek adni :) Itt is megtalálhattok már: https://www.instagram.com/drhealthylifeadventure/

Utolsó kommentek