Sokan mondják, hogy kialvatlanok, még több alvásra lenne szükségük. Többféle ember van, olyanok, akik ténylegesen keveset alszanak, mondjuk kevesebb, mint 6 órát, viszont vannak olyanok is, akik napi 8-9 óra alvás mellett is hulla fáradtak. Ahogy Arnold Schwarzenegger is mondta, ha több időt akarsz a napodban produktívan tölteni, de neked 8-9 óra alvásra van szükséget, akkor “azt ajánlom aludj gyorsabban”. Én arra jöttem rá, hogy gyorsabban aludni nem tudok, viszont hatékonyabban mindenképp.
Mi befolyásolja azt, hogy milyen gyorsan alszol el?
Nagyon fontos szerepe jut a fénynek a normál éjjel-nappali ritmus kialakításában. Gondolom már megfigyelted, hogy reggel az ég színe nagyon erős kék, méghozzá azért, mert a kék fény hatására, az agyadban a melatonin elbomlik ezért ébredsz fel reggel. A melatonin az a hormon amelyet az agy termel és leszel álmos, ezáltal lesz pihentető az alvásod és emiatt tudsz nyugodtan aludni. Amikor megy le a nap este a színe eltolódik a narancsos sárgás felé. Méghozzá azért, mert ez a narancsos szín ( mint akár a sólámpa ) nyugtató hatással van a szervezetre, küldi a jelet, hogy készülj fel az alvásra, mert itt az idő hozzá. A szemünk küldi az agynak a jelet, hogy termeljen melatonint, ezért alszunk el. Viszont, ha előtte számítógépezünk, telefonozunk vagy akár tv-zünk, akkor a készülékekből áradó kék fény azt a jelet küldi a agynak, hogy még maradj fenn mert kék az ég. Ez a szervezet becsapása. Elalvás előtti egy órában már ne telefonozzunk, vagy használjunk digitális eszközöket, mert ezek megzavarják a normál ritmusunk. Vagy ha mégis néhanapján muszáj használni, akkor töltsünk le olyan programot, ami kiszűri a kék fényt a kijelzőből. Már nagyon sok van erre például a flux nevű program, ami az est előrehaladtával egyre jobban kiszűri a képernyőből a kék fényt és nyarancsossá váltja.
A hangokra is érdemes figyelni
Mivel a füleinket nem tudjuk becsukni, ezért a zajoktól nem tudunk úgy elzárkódni, mint a látott dolgoktól. Érdemes lefekvés előt már csak nyugodt hangokat hallgatni, nyugtató zenéket, ne pedig egy akciófilmet, mert akkor nagy valószínűséggel nem leszünk nyugodtak és ezért kelünk nyűgösen. Ha zajos a környék, esetleg ideiglenesen valami buli van a közelben, érdemes lehet erre az időre beszerezni egy füldugót. A fehér zaj generátor is nagyon jó választás lehet.
A koffeinbevitel hatása
Erre a részre nem szánok sok mondatot, mivel úgy gondolom, mindenki számára egyértelmű, hogy pörgetőket, stimulánsokat nem sok értelme van alvás előtti 4 órában fogyasztani. Tudom, hogy a kávé után is lehet aludni, mindenki tud, csak közben az idegrendszer nem olyan mértékben regenerálódik, mivel stimuláció alatt van, azaz fokozott az ébersége. Este már hagyjátok el a koffeintartalmú italokat, inkább igyatok lefekvés előtt nyugtató gyógynövényteát, az sokkal hasznosabb lehet.
Kiegészítők, amik segítségedre lehetnek az alvásban
Nagyon sok hatékony ilyen szer van, én mégis kettőt emelné ki belőle. Az egyik a cikk elején említett melatonin, amit szájon át bevihetünk a szervezetbe, néhanapján, ha nagyon nem jön álom a szemünkre. Általában 1-3 mg-os adagokban érdemes szedni, kezdésnek 1 mg-ot ajánlanék, majd ezt emelhetjük 2 mg vagy akár 3 mg-ra is. Ekkora mennyiség fölé viszont szerintem nem érdemes menni. Hetente maximum 3-4 nap aludjunk a kívülről bevitt melatoninnal, nehogy kiakalkuljon a hozzászokás.
A másik kiváló alternatíva, a gyógynövényteák, mint pldául a citromfű ( melissa officinalis ) , ezt lehet kombinálni macskamentával ( Nepeta cataria ) , vagy akár macskagyökérrel ( Valeriana officinalis) is. A komló ( Humulus lupulus ) is egy remek választás elalvás előtti teának, uraknak most eszébe juthat, hogy a sörben is az van, nos, mértékkel fogyasztható, de ha valaki minden este azzal szeretne álomba merülni, talán már kicsit sok. Lefekvés előtt 1 filter teát érdemes meginni, vagy ha szálas teával rendelkezünk, ami jobb, legalább 3-5 g teafűvel érdemes. Ha valakinek cicája van, a macskamentát nem érdemes otthon tartania, mivel az ingerli őket és a végén egy macskaorgiává csap át az élmény, ami véleményem szerint nem segíti elő a nyugodt alvást :) .
Pihentető alvást és kellemes olvasást kívánok !